Átverés

2022.11.23. 10:00

Trükkös csalók verik át a tűzifát vásárlókat

A tűzifavásárlás iránti megnövekedett kereslet a gátlástalan csalók figyelmét is felkeltette, s míg a korábbi években is rendre felbukkantak a trükkös eladók a tűzifapiacon, az idén megsokszorozódott a gyanús hirdetések száma – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet cikke.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Maxim Gutsal

Az energiaválság fennállása óta érezhetően megemelkedett a hiszékeny vásárlók átverésével próbálkozó csalók aránya. A hatóság szerint a trükkös hirdetések zöme a közösségi oldalakon jelenik meg.  A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rendszeresen ellenőrzi a különböző hirdetési portálokra, illetve a közösségi oldalakra feltöltött ajánlatokat – írja a Magyar Nemzet.

A hatóság tapasztalatai szerint a csalók elsősorban hirdetések útján szerzik az ügyfeleiket, ahol soron kívüli kiszállítással és meglepően alacsony árakkal igyekeznek felhívni magukra a figyelmet. A telefonos kapcsolatfelvételnél a bizalmat még tovább igyekeznek erősíteni azzal, hogy kezdetben rendkívül meggyőzően és készségesen válaszolnak minden kérdésre. Ez jellemzően addig tart, amíg a szállítmány meg nem érkezik, és a gyors lerakodást, majd pénzátvételt követően el nem tűnnek.

A leborított fahalom sokszor már elsőre is kevesebbnek tűnik a megrendelthez képest, de a vásárlók zöme abban bízik, csak a szemük csal, a berakodást követően meglesz a kért mennyiség. Megdöbbentő, de gyakran a megrendelt tűzifa fele sem érkezik meg, ráadásul a halom aljáról odvas, korhadt, kisebb fűtőértékű tűzifa kerül elő. Ezt követően azonban eredményes reklamációra már senki nem számíthat, jobb esetben csak mellébeszél a hirdető, de sok esetben fenyegetően, akár testi megtorlást kilátásba helyezve, látszatfelháborodással utasítja el a „jóhírét” rontó vevőt.

A Nébih ellenőreinek tapasztalata szerint a legtöbb jogsértés a csalók hirdetéseivel kezdődik. 

– A legnagyobb hazai hirdetési portálok üzemeltetői egyre hatékonyabban szűrik ki a jogszerűtlen hirdetéseket és a csalókat, akik így egyre nagyobb számban jelennek meg a közösségi médiában, elsősorban a Facebook Marketplace-én, mivel ezen hirdetések ellenőrzését nem lehet hatékonyan elvégezni – hívta fel a Magyar Nemzet figyelmét a Nébih. 

A hatóság szerint míg a hirdetési portálok megkövetelik a hirdető megfelelő beazonosítását, a közösségi portálon akár fiktív profillal is lehet hirdetni. A visszaélések kiszűrése érdekében a Nébih ellenőrei fokozottan vizsgálják a Facebookon megjelenő tűzifahirdetéseket.

– Elszomorító tapasztalat, hogy az eddig ellenőrzött mintegy hatezer hirdetés csaknem kilenc százaléka jogsértőnek bizonyul, és az e felületen leadott rendeléseknél majdnem mindig a tűzifa mennyiségével és minőségével is csalva károsítják meg a megrendelőt – mutatott rá a lapnak küldött válaszában a hatóság.

A csalások hatékony elkerülése érdekében a Nébih készített egy összefoglalót, valamint létrehozott egy feketelistát is, amelynek segítségével megtudható, hogy csalókkal van-e dolgunk – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet. 

A teljes cikket IDE kattintva lehet elolvasni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában