Jó hír

2022.12.15. 13:45

Szijjártó: már most biztosra vehető, hogy idén is megdől a beruházási rekord Magyarországon (videó)

Ahogyan 2014 óta minden évben, úgy már most biztosra vehető, hogy idén is megdől a beruházási rekord Magyarországon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A kanadai CAE Csoport többtucatnyi, magas képzettséget igénylő munkahelyet hoz létre Budapesten és Veszprémben

Forrás: Szijjártó Péter / Facebook

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kanadai CAE Csoport friss beruházásának bejelentésén elmondta, hogy a szimulációs rendszerek fejlesztésére specializálódott cég többtucatnyi, magas képzettséget igénylő munkahelyet hoz létre Budapesten és Veszprémben.

A projekt költsége mintegy 3,5 milliárd forint, az ehhez nyújtott állami támogatásról szóló szerződés véglegesítése még folyamatban van 

- mondta.

Szijjártó Péter az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szankciók nyomán előálló nehéz körülményekről is beszélt. Kiemelte, hogy a kormány az elmúlt tizenkét és fél évben sokat dolgozott a gazdaság erősítésén, 2014 óta minden évben megdőlt a beruházási rekord, ahogyan idén is meg fog, s tavaly a válság ellenére is minden idők legsikeresebb évét sikerült zárni gazdaságilag.

"Soha korábban egyetlen év alatt Magyarországra ennyi beruházás még közel sem érkezett, mint az idei esztendőben" - hangsúlyozta. "Nem akarjuk, hogy az elmúlt több mint egy évtized erőfeszítései kárba vesszenek (...) Lokális kivétel szeretnénk lenni az európai gazdasági recesszióban" - szögezte le.

Kifejtette, ehhez minél több beruházásra van szükség, ugyanakkor nemcsak a mennyiségi, hanem a minőségi versenybe is be kell nevezni.

"A beérkező beruházások technológiai színvonala, digitális tartalma és hozzáadott értéke is nő. Magyarországra a jelen kor legmodernebb beruházásai érkeznek, legyen szó az elektromos autóiparról vagy a kutatás-fejlesztési tevékenységről" 

- fogalmazott.

A miniszter rámutatott, hogy már 90 ezer fölé nőtt a kutatás-fejlesztési tevékenységhez kötődő álláshelyek száma hazánkban.

Úgy vélekedett, hogy a digitális korszak nagy lehetőséget Magyarország számára, ugyanis már kevésbé lényeges a mérete vagy épp a nyersanyag-vagyona egy-egy országnak. "Ami igazán fontos, az a szellemi teljesítmény, a kreativitás és a digitális tudás" - mondta.

Hozzátette: a ma bejelentett beruházás azért is rendkívül fontos, mert gyakorlatilag a szimuláció az előszobája egy-egy felfedezés gazdasági alkalmazásának.

Közölte, hogy a magyar-kanadai kereskedelem értéke az idei év első kilenc hónapjában 28 százalékkal bővült, a magyar export volumene pedig 30 százalékkal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában