Segítség a bajban

2023.01.01. 09:52

Jó hír érkezett a gazdálkodóknak

Döntés született az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők számára nyújtott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel emelt szintű, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatásának 2023. március 31-ig történő meghosszabbításáról – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A tárca kiemelte:

az idén tapasztalható, történelmi léptékű aszályhelyzet, az energia- és takarmányárak robbanásszerű emelkedése komoly terheket jelentenek a gazdálkodóknak. Ezért az agrárvállalkozások számára bevezetett, kiemelten kedvező kamatozású, szabad felhasználású folyószámlahitel felvételének lehetőségét 2023 első negyedévében is biztosítja az agrártárca.

Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel emelt szintű kamattámogatással segített konstrukcióját állattartók és az igazoltan aszálykárral érintett növénytermesztők vehetik igénybe. A mostani döntéssel a megkötött hitelszerződések hatálybalépési idejét 2023. március 31-ig meghosszabbítják. Az állami kamattámogatás mértéke legfeljebb 14 százalék úgy, hogy a hitelek induló éves kamatterhe a kamattámogatás figyelembevételével ugyancsak nagyon kedvező, jelenleg 6-7 százalékos mértékű.

Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel normál kamattámogatás mellett ezután az időpont után is igényelhető lesz – jelezte a tárca.

Emellett az AM tájékoztatott arról is: az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel alapkonstrukciójához kapcsolódóan is fontos változás történt azzal, hogy az Európai Bizottság jelentősen megemelte az ukrán–orosz konfliktus miatt kialakult gazdasági nehézségek enyhítését szolgáló, korlátozott összegű támogatások keretösszegeit és a támogatások odaítélhetőségének határidejét. Ennek alapján a 2023. december 31-ig hatályba lépett, Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitellel rendelkező vállalkozások is a magasabb keretösszeg – élelmiszer termelők, illetve mezőgazdasági termék feldolgozó/forgalmazók esetében 2 millió euró, mezőgazdasági termelők esetében 250 ezer euró, halászati ágazat esetében 300 ezer euró – terhére vehetik igénybe a konstrukcióhoz kapcsolódó kamat és kezességi díj támogatást.

Az államilag támogatott forgóeszközhitel programok hozzájárulnak a történelmi léptékű aszály által okozott károk következményeinek enyhítéséhez. A mezőgazdasági termelés folyamatosságának biztosítása az élelmiszerellátás biztonságának megőrzése érdekében elengedhetetlen – hangsúlyozta közleményében az Agrárminisztérium.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában