Fontos

2023.01.17. 16:00

NAV: célszerű mielőbb nyilatkozni az szja-kedvezményekről

Akinek valamilyen kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból, annak érdemes már januárban kitöltenie az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatója, kifizetője már a januári fizetésénél figyelembe vegye a kedvezményeket - mutatott rá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden kiadott közleményében.

Sorbanálló ügyfelek a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálata elõtt a IX. kerület Vaskapu utca 33-35-ben

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Róka László

Megjegyezték, hogy a legegyszerűbb megoldás online módon benyújtani a nyilatkozatot a NAV honlapjáról elérhető Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA), amit KAÜ-azonosítással (belépés az Ügyfélkapun) lehet elérni. Az új nyilatkozatban a webes felület a NAV által ismert adatokat kitölti, a NAV pedig automatikusan továbbítja a megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek az online beküldött dokumentumot - tették hozzá. 

Jelezték, hogy továbbra is ki lehet tölteni a nyilatkozatot papíron, amit aláírva, két példányban személyesen kell átadni a munkáltatónak. A NAV honlapján elérhető nyilatkozatminták és kitöltési útmutatók segíthetnek ennek a kitöltésében. 

Az adóhivatal arra is kitért, hogy 

továbbra is adóalap-kedvezmény jár a 25 év alatti fiataloknak, akiknek nem kell személyi jövedelemadót fizetniük az összevont adóalapba tartozó jövedelmeik után a kedvezmény havi összegéig, ami idén 499 952 forint.

 A lehetőség havi 74 993 forint adómegtakarítást jelenthet. Nyilatkozni nem kell róla, mert a munkáltató automatikusan figyelembe veszi ezt a kedvezményt. 

Az újdonságok közül kiemelték, hogy 

a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után a családi kedvezmény összege 66 670 forinttal emelkedik havonta. 

Azzal folytatták, hogy a 30 év alatti anyák kedvezményének összege havonta legfeljebb 499 952 forint, ami 74 993 forint havi adómegtakarítást jelenthet. Ezzel a lehetőséggel az a 25. életévét betöltött, de 30 év alatti anya élhet, akinek a gyereke idén január 1. után születik vagy 2023 eleje után történik meg az örökbefogadás, de kedvezményezettek azok a kismamák is, akik terhességük 91. napját idén január 1. után töltik - fejtették ki. 

A személyi kedvezmény mértéke a minimálbér emelkedéséhez igazodva idén 77 300 forint, ami a gyakorlatban havi 11 595 forint adómegtakarítást jelent. 

A korábbi személyijövedelemadó-kedvezmények mindegyike - négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, első házasok kedvezménye, gyermekek után járó családi kedvezmény, személyi kedvezmény - továbbra is érvényesíthető, jogosultsági feltételeik nem változtak - olvasható a NAV közleményében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában