Költségvetés

2023.05.04. 14:11

Jövőre teljesítheti Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket

Az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumokat 2024 végére teljesítheti Magyarország – jelentette ki Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke csütörtökön, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 53. küldöttgyűlésén, Székesfehérváron.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában 2022. szeptember 22-én

Forrás: MTI

Fotó: Rosta Tibor

Kovács Árpád A világ- és a magyar gazdaság államháztartás pozíciói és kilátásai 2023 tavaszán címmel megtartott előadásában arról beszélt, hogy a fogyasztói árindex februárban 25,4 százalékos volt, de 2024 nyarára 3 százalék körülire eshet, miközben az államadósság jóval 70 százalék alá csökken jövő év végére, és az államháztartási hiány is 2,9 százalék körül alakulhat.

Előrejelzésében rámutatott, hogy a magyar GDP idén 1 százalék körüli, jövőre már 3,5-4 százalék közötti növekedést mutathat, míg az év végére 10 százalék alá csökkenő infláció mellett 2024-ben sokkal jobb inflációs környezet várható.

Megemlítette, hogy Magyarország az egy főre jutó GDP alapján jelenleg az uniós rangsor alsó harmadának elején áll, megelőzi többek között Portugáliát és Szlovákiát, 2029-re viszont felléphet a középmezőnybe.

Kovács Árpád elmondta, hogy 2020 óta Magyarország nominális GDP-je emelkedik, nem csak az inflációs hatások, hanem a volumenbővülés miatt is. Idén 78 ezer milliárd forint lesz a bruttó hazai termék – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a hazai kiskereskedelmi forgalomban óriási visszaesés van: a tartós fogyasztási cikkek, az elektronikai termékek és az élelmiszer kereskedelem területén egyaránt, ami az évek óta emelkedő áfabevételekre is negatív hatással lesz.

Az állam szerepe jelentős a beruházásoknál, amely most mérséklődést mutat, ugyanakkor az áremelkedések miatt értéket tekintve nagymértékben emelkedik. Szintén emelkedés tapasztalható a járműgyártás és a turizmus területén – mondta a KT elnöke.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában