Ország-világ

2020.10.03. 08:48

A hitelmoratórium összesen 2500 milliárd forintot hagyhat az adósoknál

A kormány döntése alapján a jövő év elején „megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaállítása” – erősítette meg Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az eddigi válságkezelő intézkedések további eredményeit sorolva a Magyar Nemzetnek adott interjújában Tállai András közölte: a jövő év közepéig akár 2500 milliárd forintot is a banki ügyfeleknél hagyhat a hitelmoratórium, a kormány emellett már 900 milliárdot fordított gazdaságvédelemre, bővítette a családok, a fiatalok és a vállalkozások támogatásait.

A tavasszal bevezetett munka- és adóügyi, illetve más lépések nagyjából egymillió munkavállaló helyzetén segítettek, ezen belül a bértámogatások majdnem 300 ezer állás megvédését garantálták.

A hitelmoratórium 1,6 millió banki ügyfélnél hagyhat idén 2000 milliárd forintot, a lehetőség célzott meghosszabbítása pedig jövőre újabb 450 milliárdot jelenthet több százezer ügyfélnek

- emelte ki az államtitkár.

A belpolitikai szereplők között a válságkezelésről kialakult szócsatára reagálva az államtitkár azt mondta, a fenti felsorolás eltér attól a listától, amelyet a Gyurcsány-Bajnai-kormány állított össze annak idején, 2008-2009-ben válságkezelés címén.

„A baloldali kabinet akkor egyebek mellett jelentősen megemelte a forgalmi adót, növelte a jövedéki adót, a személyi jövedelemadónál pedig kialakította a rendszerváltozás egyik legnagyobb adóügyi átverését, az úgynevezett szuperbruttósítást. Emellett befagyasztotta a családi pótlékot, a gyes hároméves időszakát egy évvel csökkentette, miközben a táppénz tíz százalékkal apadt. Megszűnt a 13. havi nyugdíj, 62-ről lépcsőzetesen 65 évre emelkedett a nyugdíjkorhatár. Bért csökkentettek a közszférában, miközben országos általános ingatlanadót vetettek ki” – emlékeztetett Tállai András.

Megjegyezte azt is, hogy az egy évtizeddel ezelőtti és a mostani válsághelyzet összehasonlítása „bizonyos értelemben sántít”,

„a két krízis hordereje, lefolyása, hosszúsága eltérő, a 2008-as messze nem volt olyan pusztító, mint a mostani”.

„Szinte kizárólag a baloldali kormányok sorozatos hibái miatt fizetett végül mégis rendkívül nagy árat akkor a magyar társadalom” – vélekedett a Pénzügyminisztérium államtitkára, hozzátéve, hogy „most sem adóemelés, sem megszorítás nem lesz”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában