Felelősségvállalás

2018.09.21. 15:02

Átadták az Év Széchenyi Vállalkozása Díjakat

A három kategóriában odaítélt fődíjat a Sárvári Gyógyfürdő Kft., a Neuron Szoftver Kft., valamint a Reálterv Építésziroda Kft. kapta.

Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott díjátadáson kiemelte: a magyar gazdaságpolitika a következő években is a versenyképes gazdasági környezet kialakítására, az innovatív és fejlődőképes vállalkozásokra, valamint a csökkenő adóterhekre fókuszál.

A kormány azt kívánja elérni, hogy az emberek ugyanolyan színvonalon éljenek, dolgozzanak, tanuljanak, szórakozzanak, mint az Európai Unió más tagállamainak polgárai. A magyar vállalatok pedig hasonló eséllyel induljanak neki a világgazdasági versenynek.

Marczinkó Zoltán István elmondta: a versenyszférában dolgozók hetven százaléka kis- és középvállalkozásoknál dolgozik, és ilyen szempontból ez a szektor a legfontosabb része a gazdaságnak.

A foglalkoztatás mellett az is fontos, hogy ezek a cégek termelékenyen, hatékonyan és versenyképesen működjenek. Ennek érdekében 2017-ben a kormány több olyan támogatási formát nyitott, amelyek segítik a szektor versenyképességét – mutatott rá.

A helyettes államtitkár azt mondta, hogy a világgazdaságban egy új korszak köszöntött be, és a siker legfontosabb előfeltétele, hogy a technológiai újításokat minél gyorsabban tudjuk alkalmazni a gazdaságban.

Marczinkó Zoltán István kijelentette: a díjazottak mindent megtettek azért, hogy céljaikat elérjék, készek a folyamatos fejlődésre, tanulásra, képzésre, valamint az újdonságok folyamatos befogadására.

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója arról beszélt, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány és az általa kezdeményezett díj fenn akarja tartani azt, hogy becsüljük meg a tehetséget és a szorgalmat, amely a nemzet felemelkedéséhez segít.

Emlékeztetett, Széchenyi Ferenc 1802 novemberében kezdeményezte a múzeum megalapítását. A nemzeti múzeum nem csupán egy arisztokrata család adományából jött létre, hanem egy nemzeti közadakozásból – mondta hozzátéve, a múzeum „hivatása, hogy kifejezze a magyar nemzet együvé tartozását, emelje a magyarok művelődését és egy közösségi alkotásként szerepeljen”.

Széchenyi Tímea alapítványi elnök elmondta: immár negyedik éve díjazzák a vállalkozásokat, és egy platformot szerettek volna teremteni a kimagasló és az induló vállalkozásoknak, hogy tanuljanak egymástól és mutassanak példát.

Pleschinger Gyula, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja, a zsűri tiszteletbeli elnöke arról beszélt, hogy a kis- és középvállalkozások óriási lehetőséget jelentenek a gazdaság számára a felzárkózás tekintetében. A díjról szólva nagyon fontosnak nevezte, hogy a sikertörténeteket, a jó gyakorlatokat minél szélesebb körben sikerüljön bemutatni.

A fődíjat három kategóriában osztják ki: az évi ötvenmillió forint alatti, az évi ötven- és ötszáz millió forint közötti, valamint az évi ötszáz millió forint fölötti árbevétellel rendelkező, pályázatot benyújtó vállalkozások között.

Az első kategória fődíjasa a Reálterv Építésziroda Kft., a másodiké a Neuron Szoftver Kft., míg a harmadik kategória fődíját a Sárvári Gyógyfürdő Kft. nyerte.

További díjakat osztottak még termelékenységi, innováció, és felelősségvállalás kategóriában. Több vállalkozást különdíjjal jutalmaztak.

A fődíj odaítélésénél a vállalkozások teljesítményeinek három területét – a termelékenységet, a társadalmi felelősségvállalást és az újítási készséget – vizsgálják. A fődíjat azok kaphatják, aki a három területen összességében a legjobb teljesítményt nyújtották – olvasható az alapítvány honlapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában