Hiteltörlesztési moratórium

2021.01.27. 07:00

Elszámoló levelet küldenek a bankok az adósoknak

A következő hetekben a hiteltörlesztési moratóriumot igénybe vevő minden ügyfél – függetlenül attól, hogy az idén is él-e a kedvezménnyel – elszámoló levelet kap a bankjától, mivel a januártól hat hónapra életbe lépő hosszabbítás – a moratórium 2 – jogilag elkülönül az első, kilenc hónapra szóló moratórium 1-től – írta a Világgazdaság szerdán.

Forrás: Shutterstock

A bankoknak az első időszakról pontos tájékoztatást kell adniuk az ügyfélnek arról, hogy a moratórium igénybevétele alatt mennyi tőke-, illetve kamattartozás megfizetésétől mentesült, és hogy ennek nyomán miként módosul az alapszerződés futamideje.

A lap kiemeli, hogy a jogilag elváló két időszak ellenére a lehetőség igénybevétele a korábban a kormány, az MNB és a bankok által több fórumon elmondottakhoz képest nem változik. Így tehát azt, aki decemberben még részese volt a moratórium 1-nek, januártól automatikusan beléptették a bankok a moratórium 2 hatálya alá. Azok az ügyfelek, akik a következő időszakban június 30-ig döntenek úgy, hogy felsorakoznak a moratórium védernyője mögé, továbbra is a bankjuk felé tett egyszerű bejelentéssel léphetnek be. A moratórium 2 feltételei abban sem változtak a moratórium 1-hez képest, hogy továbbra is csak a moratórium 1 meghirdetése, 2020. március 18. előtt felvett lakossági és vállalkozói hitelekre lehet igénybe venni írta a Világgazdaság.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában