Értékelt az ÁSZ-elnök

2018.03.14. 14:16

Már érezhetőek a feketegazdaság elleni harc eredményei

"Magyarország sikeresen vette fel a harcot a feketegazdaság ellen, az eredményekből ma már a társadalom is részesülhet"- mondta a Magyar Időknek adott interjújában Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, aki azt is világossá tette: csak azokra a szereplőkre kell koncentrálni a hatósági figyelmet, amelyeknél valóban felmerül a szabályszegés kockázata.

Bár már javában zajlik a kampány, az ÁSZ elnöke szerint a szervezet a közpénzek elköltését felügyeli és ellenőrzi, vagyis nem foglalkozik napi politikával és a választási ígéreteket sem elemzi. Arról azonban van (és kell is, hogy legyen) véleménye, hogy milyen legyen a magyar adórendszer.

„Tapasztalataink alapján az ország versenyképességét leginkább a munkavégzés adóterhei­nek, vagyis a személyi jövedelemadónak, valamint a járulékoknak a csökkentése szolgálná.”

-mondja a Magyar Időknek Domokos. A forgalmi adók csökkentése ezzel szemben szerinte kétes lépésnek tűnik, ugyanis „szinte biztos, hogy az ilyen tehercsökkenés hosszú távon nem jelent megtakarítást a lakosságnak, az államkasszának viszont azonnali és szükségképpen pótlandó kiesést okoz.”

Az elnök érdekesnek tartja, hogy az adóhivatal átalakítása is szóba kerül a politikai térben, ő ugyanis,

ha példát kellene mondania arra, miként kell sikeresen átalakítani egy állami hivatalt, a NAV-ot említené.

Véleménye szerint az adóhatóság korábban vadásztermészetű ellenőrző szervezetként működött: akit utolért, azt elkapta, azokkal viszont keveset foglalkozott, akik kiestek a látóteréből. Ehhez a szemlélethez igazodtak a módszerek is, a büntetés és a fenyegetés.

2014-ben azonban „új időszámítás” kezdődött a NAV-ban. Azóta az adóhivatal együttműködik azokkal, akik megpróbálják betartani a szabályokat, a jogkövetők tájékoztatásra, támogatásra, enyhébb jogkövetkezményekre számíthatnak. A szabályszegők, az adócsalók ellen ugyanakkor modern eszközökkel, elektronikus megoldásokkal lép fel a szervezet: azokra a szereplőkre igyekszik lecsapni, amelyek valóban kivonják magukat a közös terhek viselése alól. Immár a vadorzókra vadászik a NAV.

Domokos a lapnak az államkasszába beérkező bevételekkel kapcsolatos kérdésre azt mondja:

„A feketegazdaság visszaszorításából származó bevételt a számvevőszék is százmilliárdos összegben határozta meg.

De más értéket is megemlíthetek: néhány éve még 25 százalék körül mozgott Magyarországon a szürke- és feketezóna mértéke, ma 20 százalék táján járunk. Az osztrák tíz százalék körüli érték még mindig messze van, de mégis: érezhetően közelebb kerültünk a kívánatos átlátható gazdasági viszonyokhoz.”

Az ÁSZ elnöke szerint amikor a pártok a választás során különféle plusz juttatásokat ígérnek, ezt azért tehetik meg, „mert a gazdaság jól teljesít, az állam pénzügyei rendben vannak. Vagyis az állam adhat a polgárainak anélkül, hogy ehhez hitelt kellene felvennie.”

Lényeges ugyanakkor -mondja Domokos, hogy a társadalom hogyan bánik ezekkel a juttatásokkal, „hogyan gazdálkodik a vagyonával, az esetleges adócsökkentéssel, rezsicsökkentéssel, nyugdíjemeléssel hozzá kerülő plusz összegekkel.”

„A közeljövő egyik legfontosabb feladatának azt tartom, hogy a társadalom is változtasson felfogásán, alaposan elemezze, jobban mérje fel lehetőségeit, és csak akkora kockázatot vállaljon, ami még nem veszélyezteti a megélhetést”

- mondja Domokos László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában