érdemes sietni

2018.01.17. 10:44

Rekordszinten a belföldi turizmus

Növekedési rekorddal zárta a tavalyi évet a belföldi turizmus, 15 százalékkal nőtt 2017-ben, a vendégéjszakák 70 százaléka 1-2 napra szólt.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Kamil Macniak

A Szállás.hu portál MTI-nek küldött szerdai közleménye kiemeli: Budapest, Siófok és Eger vonzotta a legtöbb vendéget. Az idén folytatódhat a belföldi turizmus bővülése, mivel már most több az előfoglalás, mint tavaly ilyenkor. A Szállás.hu 2018-ra a magyar szálláspiacon átlagosan 7-10 százalékos bruttó szállásdíjbevétel-növekedést prognosztizál.

A portál adatai szerint július-augusztusban a turisztikai bevételek az éves összeg 41 százalékát adták. A főszezon mellett még a június a foglalások 9,3 százalékával, a szeptember (7,35 százalékkal) és az október (7,48 százalékkal) értek el magasabb forgalmat.

Mészáros Judit, a Szállás.hu marketingigazgatója szerint a tavalyi extra hosszú húsvéti hétvége hatása is jól látszik az eredményeken, áprilisban 38 százalékkal többen utaztak, mint egy évvel azelőtt.

A rekord növekedésben tavaly is szerepet játszott a SZÉP-kártya: harmadával többször és 42 százalékkal nagyobb értékben fizettek vele, mint az előző évben. A számlák ötödét SZÉP-kártyával egyenlítették ki, átlagosan 73 468 forintot költöttek el így a kártyatulajdonosok.

Az elemzés kitér arra, hogy a magyarok évről évre egyre korábban foglalnak szállást. Idén hosszú hétvége dömping lesz, és sietnie kell annak, aki valamilyen szálláshelyen kívánja azokat tölteni. Tavaly a népszerűbb helyszíneket már 3,5 hónappal előre lefoglalták – idézték Mészáros Juditot a közleményben. Az átlagos foglalás értéke eddig 63 440 forint, hossza 2,8 nap az új évben. Helyszínek között Budapestet, Hajdúszoboszlót és Egert választották a legtöbben 2018 első felére, de a top 10 között helyet kapott Hévíz, Gyula, Siófok, Szeged, Zalakaros, Miskolctapolca és Debrecen is.

Borítókép: Illusztráció

Kamil Macniak / Shutterstock.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában