Bulvár-celeb

2021.08.31. 11:07

Életveszélyes szituációban, de megállította a forgalommal szemben haladó sofőrt (videó)

A helytelenül közlekedő sofőr és a segítője is az életét kockáztatta a veszélyes manőverek során.

Forrás: sonline

Már szinte a mindennapok része, hogy egyes autósok a forgalommal szemben közlekednek a gyorsforgalmi utakon. Hétfő délelőtt, az M4-es autóút 60-as kilométerénél rögzítette a Magyar Közút kamerája, hogy egy autós lehajtott az ott található pihenőbe, majd pár perccel később már a forgalommal szemben, a belső sávban haladt – írja a tenyek.hu.

Az egyik szabályosan közlekedő autós végül addig villogott neki, míg sikerült megállásra bírnia. Így elfoglalták a külső és a belső sávot is, vagyis csupán a többi sofőr lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt tragédia.

Az autó továbbhaladása esetén akár nagyobb baleset is történhetett volna, azonban maga a segítségnyújtás is számos kockázattal járt.

A bátor sofőr több mint két percig győzködte az autóst, hogy forduljon meg, aki később így is tett.

 

" data-instgrm-version="13">

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában