Bulvár-celeb

2021.08.20. 12:50

Ez rejtély! Egy perui szállodában találták meg egy Angliában élő magyar holttestét

Eiler Attila több mint hat évvel ezelőtt költözött ki az Egyesült Királyságba, ahol mérnök-informatikusként. Attila szülei hiába várták, hogy a járványhelyzet után újra találkozhassank, a férfi rejtélyes körülmények között életét vesztette.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A három nyelven beszélő Eiler Attila a megbeszélt időpontban nem érkezett haza Magyarországra, majd néhány nappal később meglepő és egyben furcsa levél érkezett a szülőkhöz a fiúk email címéről – írja a life.hu.

A szülők a levél tartalmát nem hozták nyilvánosságra, annyit azonban elmondtak, hogy Attila egy bizonyos perui szállodában tartózkodik. Attól tartva, hogy tragédia történt, a limai magyar konzulátus segítségét kérték, majd levelet írtak a megjelölt hotelnek.

A hoteltől lesújtó válasz érkezett: a megjelölt szobában holttestek találtak, amelynek az azonosítása még folyamatban van.

A helyi hatóság azóta visszajeleztek, kiderült, hogy tényleg Attiláról van szó, de a halálának körülményeiről konkrétumot nem tudnak.

A család szerint a férfi nem önszántából utazott Dél-Amerikába, így nagyon bíznak abban, hogy a perui hatóságok mindent tisztázni tudnak.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=365637845063474&id=109449344015660

A szülők, akik kevés nyugdíjból élnek, egyelőre nem tudják, hogyan fogják fiúk holttestének hazaszállíttatási költségeit fedezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában