Bulvár-celeb

2021.09.16. 06:07

„A bíró hibás döntést hozott” – megszólalt a börtönbüntetéséről Galambos Lajos

A Budaörsi Járásbíróság bűnösnek találta Galambos Lajost az áramlopási ügyben. Feleségét felmentették. Az üggyel kapcsolatban megszólalt a zenész.

Forrás: TV2

Lajcsit és nyolc társát víz-, gáz- és áramlopással, valamint vesztegetéssel vádolták meg. Az ügy már hat éve húzódik, Galambos Lajos korábban előzetes letartóztatásban is volt, most azonban kimondta az ítéletet a bíróság – írja a life.hu.

Galambos Lajos felbujtóként, lopásért 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott, három évre eltiltották a közügyektől, illetve pénzbüntetést is kapott és 11 milliós vagyonelkobzást is elrendelt ügyében a bíróság. Feleségét, Boglárkát a kétrendbeli társtettesként lopás alól felmentette a bíróság.

Az ítélettel kapcsolatban megszólalt a zenész is, akit a Blikk ért utol.

„A feleségem vétlenségét kimondta az elsőfokú bíróság, engem pedig elkaszált, és ez elfogadhatatlan. Véleményem szerint a bíró hibás döntést hozott,

de a történelemben előfordult már ilyen, nem ez az első eset, akár emberölés ügyében is. Az indoklás általam ismert része megerősít abban a hitemben, hogy nagyon sok hiba van az ítéletben, így állapították meg a bűnösségemet. A bíró ugyan visszafogta az ügyészség fantáziálását, ugyanakkor apró részleteket felnagyítva, és feltételezéseket tényként elfogadva döntött. Azt szerettem volna, hogy ma lezáruljon az ügy, a lelki békém, a családom és az egészségem érdekében, sajnos ez nem történt meg, tovább tart a hat éve folyó mizéria, de

természetesen a végsőkig harcolok, hogy kiderüljön az igazság, ami ma nem derült ki.

Jó hír, hogy a feleségem esetében ez megtörtént, de ez sem szépíti a jogtalan előzetes letartóztatását, amivel kapcsolatban igen komoly kárigénye lehet” – mondta Lajcsi, majd hozzátette, hogy az ügy gyors lezárásának érdekében megtérítette a kárként megállapított összeget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!