Bulvár-celeb

2021.09.22. 06:00

Több perc is kiesett VV Fanni elrablójának emlékezetéből: megdöbbentő részletekre derült fény

VV Fanni elrablóját a Duna mellett faggatta a bírónő.

VV Fanni

Forrás: Ripost

Azon a helyszínen bombázta keresztkérdésekkel Fanni elrablóját a bírónő, ahol a férfi a térfigyelő kamerák tanúsága szerint megfordult autójával, miután a budapesti lakóparkban berakta a lány testét a csomagtartóba. B. László mindent tagadott, a szavait azonban még egy helyi horgász is megcáfolta.

A balatoni apartman előtt kezdődött a meghallgatás. B. azt mondta, csak a bőröndöktől akart megszabadulni, úgy vélte, ez a legjobb, amit tehet, hogy kimaradjon ebből az egészből. A kamerafelvételek rögzítették, hogy mielőtt elhagyta volna a várost és elment volna Dunavecsére, visszafordult a házhoz, majd ott a térfigyelő kamerák felvételei alapján 59 másodperc alatt felrohant, vissza a lakásba. B a bírónőnek nem tudta megmondani, miért tette ezt.

A férfi a Duna mellett ellentmondásba is keveredett, nem tudta megmagyarázni, mit is keresett a helyszínen. Azt hajtogatta, a barátnőjével veszekedett.

A vádlott mozgását kamerafelvételek rögzítették. B.László továbbra is tagadja, hogy megölte a lányt, és a Dunába dobta.

Címkék#VV Fanni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!