Elképesztő!

2022.01.26. 05:50

Kábítószer hatása alatt, jogosítvány nélkül autózott egy 16 éves szegedi fiú

Bár nincs engedélye, a fiatal évek óta vezet személygépkocsit, most vádat emeltek ellene.

Az egyik utolsó ellenőrzése során kiderült, hogy bedrogozva ült a volán mögé – derül ki a Bors cikkéből.

Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, a fiatalkorú férfival szemben eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés, kábítószer-birtoklás és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emeltek vádat.

A 16 éves fiúnak nincs vezetői engedélye, a vádirat szerint azonban ennek ellenére már több mint két éve kisebb közlekedési szabálysértések miatt rendszeresen eljár vele szemben a rendőrség. Legutóbb tavaly márciusban tiltotta el a bíróság egy évre a közúti járművezetéstől, de ez – ahogyan a korábbi szankciók – semmilyen visszatartó erővel nem bírt. 

A vádlottat az eltiltás hatálya alatt július 16-án és 17-én is igazoltatták Szegeden a rendőrök, mindkét esetben ugyanazt a személygépkocsit vezette.

A második ellenőrzés során kiderült, hogy korábban kábítószert fogyasztott, és az autóból drog és annak fogyasztásához szükséges eszközök kerültek elő. 

Az igazoltatások és eljárások ellenére két nap múlva a vádlottat a rendőrök ismét igazoltatták autóvezetés közben – közölte a csoportvezető ügyész.

Illusztráció: 123RF

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!