Krimi

2022.11.24. 07:35

Szörnyű kínhalált halt egy kutya Borsodban, miután gazdájának elege lett belőle

A kutya gazdájának nem volt pénze elaltatni az állatot, ezért háromszor fejbe lövette a szomszédjával.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: gostua

A 27 éves vádlott még 2020 szeptemberében kapott egy keverék kölyökkutyát ismerősétől, amit borsodi kistelepülésen lévő családi házának udvarán tartott. 

Az állat azonban sokat és hangosan ugatott, rendszeresen kiszökött, valamint járókelők és kutyák után futott, ezt pedig a szomszédok szóvá tették. A férfi attól tartott, hogy a kutya majd megtámad valakit, ezért úgy gondolta, hogy el kellene altatni, de erre nem volt pénze 

– olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség közleményében.

Idén márciusban viszont átment a szomszédjához, és arra a megállapodásra jutottak, hogy az 51 éves férfi – aki vadász és engedéllyel tartott lőfegyvere van – lelövi az ebet. Ezután egy erdős területre vitték a kutyát, ahol az idősebbik vádlott a fejéhez tartotta a gáz- és riasztófegyverét, majd egy lövést adott le.

A kutya nem sérült meg, de megijedt. A gazdája megnyugtatta, majd a férfi újra lőtt, amivel az állat fején vérző sérülést okozott, de a kutya ezt is túlélte. Ekkor a sikertelen lövéseket leadó férfi hazament, elhozta a lőfegyvernek minősülő puskáját, és azzal végezte ki az állatot. Amikor el akarták ásni a kutyát, a rendőrök elfogták őket.

A vádlottak a két riasztópisztollyal, majd a lőfegyverrel leadott lövésekkel különös szenvedést okoztak az állatnak.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, a vadász vádlott vonatkozásában a foglalkozás gyakorlásától való eltiltással.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában