2025.02.26. 16:57
Tagadja, hogy bűnös lenne a szolnoki kalandparkban egy kisgyereket felrúgó karateedző
A vádlott vallomást sem tett az ülésen.

A szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás helyszíne
Forrás: Szolnoki Városüzemeltetési Kft.
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés kísérletével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a Szolnoki Járási Ügyészség az 56 éves, karate sportedzői végzettséggel rendelkező férfit - írta meg a Magyar Nemzet.

Forrás: Shutterstock
Beismerés esetére két és fél év börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.
A vádlott nem ismerte el bűnösségét, és nem tett vallomást az ülésen, miután az ügyész előterjesztette a vádat.
A férfi jogi képviselője hangsúlyozta, hogy a vádlott csak a vád szerint rögzített tényállásban és minősítésben nem ismeri el a bűnösségét, egyébként az első pillanattól kezdve tényfeltáró beismerő vallomást tett, és bocsánatot kért. Közölte, hogy a vád szerinti cselekmények minősítésével sem értenek egyet. A testi sértés nem volt szándékos és semmilyen sérülés nem következett be, a testi sértésre irányuló szándék nem áll fenn.
Az ügyvéd széleskörű bizonyítási eljárást indítványozott, a többi között azt, hogy a kalandparkban történt esetről készült teljes felvételt vegyék figyelembe az ügyben.
A teljes cikkért KATTINTSON.