Egymás iránti bizalommal

2017.09.08. 12:03

A magyar színház jövőjéről tanácskoznak Győrben

A negyedik Párbeszéd a magyar színház jövőjéről című előadó-művészeti szakmai konferenciának ezúttal a Győri Nemzeti Színház ad otthont, ahol este az országos színházi évadnyitón átadják a Kaszás Attila-díjakat.

A szakmai konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Színházművészeti Tagozatának támogatásával, az MMA és a Győri Nemzeti Színház közösen szervezte.

Oberfrank Pál, az MMA rendes tagja, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a korábbi három alkalommal számos problémára találtak megoldást. Ezek között említette, hogy a közalkalmazotti szférában megjelent a kulturális járadék és a táncművészeti járadék. A pályázati kiírások korábbi időpontokra kerültek, így jobban lehet tervezni a költségvetések összeállításakor. Elindult a közmédiában az m5 kulturális csatorna, ahol előadás-felvételeket is sugároznak és az MMA is elkezdett színházi felvételeket készíteni.

A legnagyobb előrelépésnek azonban a párbeszéd és az együttműködés kialakulását és erősödését jelölte meg a színházigazgató.

A negyedik konferencián egyebek mellett a művészeti kultúrmissziós feladatokról és a gazdasági szempontok kapcsolatáról, a táncművészeti előadóművészeti szervezetek működési, finanszírozási és foglalkoztatási sajátosságairól, a táncművészek átképzési modelljének hazai megvalósíthatóságáról, valamint az előadóművészeti törvény 2018-tól életbe lépő, felsőfokú végzettségre vonatkozó rendelkezéseiről tárgyalnak.

Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a nemzet művésze, az MMA elnökségi tagja emlékeztetett arra: 2014 augusztusában rendezték meg az első konferenciát Veszprémben, hogy a szakma képviselői megvitathassák a színházi kultúrát érintő aktuális problémákat. A következő konferenciát 2015 decemberében Debrecenben tartották, a harmadikat pedig tavaly szintén Veszprémben.

Marton Éva az egyik legnagyobb előrelépésnek nevezte, hogy a problémák megoldásában az „egymás iránti bizalom kialakult”.

Kiss János, a Győri Balett igazgatója, az MMA rendes tagja kiemelte: a világ színházművészetét látva és ismerve a hazai szakma büszke lehet a színház- és táncművészetére, mert nagy a támogatottsága.

Makranczi Zsolt, az Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója arról beszélt, hogy az intézet egy nagyszabású kulturális kutatásba kezdett, amellyel olyan adatbázist szeretnének létrehozni, amely az 1990 és 2015 közötti időszak legfontosabb kulturális számait, adatait gyűjti össze. Ennek segítségével megismerhető lesz a magyar állam kulturális tevékenysége, kultúrafinanszírozása és annak eredményei.

Az adatbázis lehetőséget ad majd döntéselőkészítésre, ellenőrizhető és kimutatható lesz a különböző finanszírozások eredményessége, megtérülése, az intézmények működési hatékonysága és láthatóvá válik a társadalmi rétegek részesülése a különböző kulturális javakból.

Makranczi Zsolt kiemelte: bár léteznek különböző adatok a szakmára vonatkozóan, de azok nincsenek rendszerezve, így nem átláthatók. A tervek szerint az adatbázis folyamatosan bővül majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában