Folkünnep

2017.09.11. 11:07

Negyedszer rendezik meg a magyar népdal napját

Ünnep lesz a magyar népdal napja, amelyet a hétvégén idén immár negyedszer rendeznek meg Martonvásáron – mondta a rendezvény szervezője az M1 csatorna hétfő délelőtti műsorában.

„Az a generáció is betekintést nyerhet a népzene világába, amelyik eddig esetleg még nem találkozott vele. Célunk, hogy minél nagyobb közönséget szólítsunk meg és igazi értékeket nyújtsunk nekik” – fogalmazott Kunos Tamás, a Csík Zenekar egyik alapítója, brácsása.

A kétnapos rendezvény a martonvásári Brunszvik-kastély mellett lesz. A fellépők között lesz a Csík Zenekar, amely szombaton este a gyerekekből álló, a közmédia Fölszállott a páva című televíziós tehetségkutatóján döntőbe jutott Sarjú Bandával közösen lép színpadra.

A Sarjú Banda képviseletében a két testvér prímás, Hajdú-Németh Balázs (12 éves) és Hajdú-Németh László (11 éves) a műsorban elmondta, hogy hároméves korukban kezdtek hegedülni és az elmúlt időszakban nagyon sok helyen felléptek, például a Fonó Budai Zeneházban, a Fáklya Klubban, táncházakban.

Kunos Tamás szólt arról, hogy a magyar népdal napja szabadtéri rendezvény, de eső esetén rendelkezésre áll egy hatalmas sátor is, és két-három ezer embernek egyszerre tudnak muzsikálni Martonvásáron. Olvasóink hangulatkóstolót kaphatnak ebből a videóból:

A Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban szombaton a nagyszínpadon délután és este a fellépők között lesz még egy 450 fős gyerekkórus a Bakács Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusával kiegészülve, a Magyarpalatkai Banda, lesz népzenés divatbemutató a Dűvő Zenekarral, játszik a Parno Graszt, Ferenczi György és az 1ső pesti Rackák. A programot éjfélkor táncház zárja. Másnap délelőtt Pályi János bábelőadása és az Alma Együttes szórakoztatja a gyerekeket, élőben jelentkezik Martonvásárról a Dankó Rádió, délután pedig a Ghymes együttes lép színpadra. A magyar népdal napján a Hungarikum udvar és Óvodamúzeum színpadán mindkét napon a Gatyamadzag, a Mentés Másként, a Magyarpalatkai Banda és a Sarjú Banda ad műsort 12 órától.

A látogatókat kézműves- és termelői vásár, népi játszótér, állatsimogató, műrepülő bemutató és utcazene fesztivál is várja a hétvégén Martonvásáron, a magyar népdal napján.

(Borítókép: MTI / Bruzák Noémi)

Ezek is érdekelhetik