Koncert

2017.09.14. 17:01

Rendhagyó lemezfelvételre hív a Vágtázó Csodaszarvas

Örömtüzek a világ tetején – ez lesz a címe a Vágtázó Csodaszarvas új, immár negyedik lemezének, amelynek nyilvános felvételét szeptember 16-án este fél nyolctól tartják az óbudai Kolosy téri piacon.

Az „őserejű, mágikus népzenét” játszó formáció vezetője, Grandpierre Atilla úgy véli, hogy „a koncertek hevében megelevenedő zenei ihlet, a zenei ösztön bekapcsolódik a zeneteremtésbe”, ezért számukra nemcsak a lejátszott hang és nemcsak a külső érzékszervek működése fontos, hanem „az életteljesség felé utat törő előadásmód” és a belső érzékelés is.

„Bent zajlik a lényeg, a belső világban, ott rejlenek a titkok, amelyek élni szeretnének és igazi, felemelő zenét vágynak teremteni. A koncertjeinken átröpülünk a belső világ kozmikus mélyére, és onnan valósul meg az életünk” – mondta a Vágtázó Csodaszarvas frontembere az Óbudai Kulturális Központ honlapjának arra a kérdésre, miért döntöttek a stúdiótechnika nyújtotta pontosság és kiszámíthatóság helyett az élő felvétel bizonytalansága mellett.

A koncerten elhangzik majd a zenekar Hazánk című száma is, amely a csendesebb kezdet után csodaszarvashoz méltó, fergeteges vágtába csap át:

A Vágtázó Csodaszarvasnak tizenkét éves fennállása óta három lemeze jelent meg, ebből kettő platinalemez lett. Zenéjéből az örök érvényű emberi összetartozás, a barátság, az életöröm, az élet nagyszerűségének élménye tör fel, előhívva közönségéből a lélek manapság ritkán megelevenedő mélységeit. „Szent révület ez, ami valami olyat ad vissza az embernek, ami ugyan el nem veszett, de ilyen minőségben ritkán jelenik meg életünk sodrában. Elementáris, ösztönös, ezzel együtt mégis ott vannak a magasabb szférák, lelkünk legmélyének örömkiáltásai, a valódi szabadság szelleme, a természet, az istenek és az ember között átívelő híd” – áll a koncert ajánlójában.

(Borítókép: MTI / Mohai Balázs)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában