az irány marad

2017.10.18. 15:37

Átkeresztelték a Cseh Tamás Programot

Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Programként (röviden Hangfoglaló Program) működik tovább a Nemzeti Kulturális Alap programja.

Fotós: Balogh Zoltán

Fotós: Balogh Zoltán

„Hálánkat és köszönetünket fejezzük ki Cseh Tamás családjának, amiért indulása óta támogatták a programot és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül engedélyezték a név használatát, amivel a századvég hazai zenei kultúrájának meghatározó művészére, egy korszak idoljára emlékezhettünk” – közölte az NKA Igazgatósága szerdán az MTI-vel.

Mint az NKA közleménye hangsúlyozza, az NKA Cseh Tamás Programja 2014. május 12-én indult, az azóta eltelt három évben a CSTP komoly támogatást nyújtott az induló zenekaroknak, a fővárosi és a vidéki kluboknak, a könnyűzenei örökség megőrzésének, a zenei menedzsment oktatásnak, illetve a vidéki tehetségkutatóknak.

A kommüniké kiemeli: a CSTP messze túlnőtte azokat a kereteket és célokat, amelyeket annak idején meghatároztak. „Hónapok óta zajlik az a szakmai beszélgetés, amelynek témája a program jövője: szűkítsük-e a támogatást a program névadójának szellemi, művészi öröksége, illetve egyfajta zenei stílus irányába, vagy nyissuk szélesebbre a kapukat és műfajoktól, irányzatoktól függetlenül karoljuk fel a fiatal tehetségeket”.

Az egyeztetések eredményeként az NKA vezetése és a programot működtető kollégium tagjai a program nevének változtatása mellett döntöttek, a jövőben Hangfoglaló Programként viszik tovább azokat a projekteket, amelyek eddig a Cseh Tamás Programhoz kapcsolódtak. Hozzátették: azt szeretnénk, ha a névváltás újabb lendületet adna a támogatási rendszernek és ezen keresztül a hazai könnyűzenének.

„A 2017. október 6. előtt született döntések nyomán megvalósuló pályázatok és programok továbbra is a régi néven futnak tovább. Az új pályázatokat már a Hangfoglaló Program keretében hirdetjük meg, amelynek első hivatalos eseményét október 26-án tartjuk az A38 hajón, ahol kihirdetjük az Induló Előadói Alprogram és a Klubtámogató Alprogram nyerteseit. Eddig az időpontig a közérdekű közlemények és információk a továbbiakban is a már jól ismert felületeken érhetőek el” – áll a közleményben.

Borítókép: Érdeklődő a Cseh Tamás Program „Hangszert a kézbe” rendezvénysorozat budapesti állomásának megnyitóján a fővárosi Várkert Bazárban 2017 június 21-én.

MTI Fotó / Balogh Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában