Életérzés

2017.10.11. 13:54

Egy lázadó korszak köszön vissza

Pokoli aranykor címmel nyílik kiállítás pénteken a fővárosi Kieselbach Galériában a nyolcvanas évek magyar underground koncertplakátjaiból. A tárlatot egy vaskos kötet kíséri, amely a plakátok mellett hiánypótló módon bemutatja a kor és a színtér fontos szereplőit.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kallos Bea

„A hazai underground kialakulását meghatározta a hetvenes évek végén Nyugatról berobbanó punk, amely rendkívül egyszerű volt és klasszikus mintát adott. Már nem volt szempont, hogy az énekes jól énekeljen, és az se, hogy a plakát hagyományos módon közvetítse az információt a koncertekről.

Az új hullám végigsöpört a fiatal művészeken, létrejött egy párhuzamos kultúra, nem valami ellen, hanem azért, mert a meglévő struktúrák nem elégítették ki őket.

Egy életérzés jelenik meg ezeken a plakátokon, amely a zenében, a képzőművészetben, az öltözködésben is jelen volt” – mondta Bp. Szabó György grafikus, zenész, a kiállítást megalapozó egyik plakátgyűjtemény tulajdonosa az MTI-nek.

A tárlatot két magánkollekció alapozta meg. Bp. Szabó György zenészként (Electric Petting, Bp. Service) és grafikusként is érdekelt volt, ő maga készítette együttesei plakátjait és gyűjtötte az eredeti plakátokat. Szőnyei Tamás 1978-tól gyűjtött: a ma levéltárosként dolgozó egykori újságíró rajongóként nyiszálta le a falakról a plakátokat. Mindkettejük gyűjteménye mintegy ezer darabra rúg.

„Számos zenekarban játszottak képzőművészek, fotósok, de erős szálakkal kötődtek a nagyjából hasonló korú, mai kifejezéssel alternatívként leírható színházcsinálókhoz, filmesekhez, kortárs zenészekhez, mozgásművészekhez, irodalmárokhoz. Mindennek a lenyomata érzékelhető a plakátokon is” – fogalmazott Szőnyei Tamás az MTI-nek.

A 380 oldalas kötetbe több mint hatszáz plakát került, az átfogó, reprezentatív munkát visszaemlékezések, tanulmányok, interjúk, valamint korabeli fotók teszik teljessé. A könyv szerkesztője Rieder Gábor.

Mint Szőnyei megjegyezte, magával ragadta a Magyarországon 1980 körül kibontakozó zenei új hullám: koncertekre járt, kazettákon csereberélte a zenekarok házilagos felvételeit, és fiatal újságíróként cikkeket kezdett írni ezekről. „A plakátokat éppoly eredetinek találtam, mint a zenéket. Szerettem ezt a tehetséges közeget, értékesnek találtam, amit zeneileg és vizuálisan létrehozott, és dokumentálni akartam”.

Bp. Szabó György 1982-ben végzett az Iparművészeti Főiskolán grafika szakon, és – mint felidézte – az underground kultúra felszabadító erőt hozott számára. A plakátok kezdetleges technikákkal, xerox módszerrel, ceruza, ecset, filctoll, letraset felhasználásával, egyszerű kézi munkával készültek, az elkészült darabokat éjszakánként illegálisan ragasztották ki a város frekventált pontjain.

„Vannak rokon vonások azzal, ami Nyugaton történt, sőt akár utánzások is, de ennél fontosabb, ahogyan a korszellemet kifejezik – itt és most, azaz akkor, Magyarországon. Ezek a zenekarok kívül álltak a zenei intézményrendszeren, így nem is annak az elvárásai szerint működve alakították ki látványvilágukat. A sokféleség összeadódott, és ebből valami sajátos összkép alakult ki, amely eltért attól is, ami Nyugaton megszületett, és attól is, ami a környező szocialista országokban” – vélekedett Szőnyei Tamás.

A nyolcvanas években működő legismertebb magyar underground-újhullámos zenekarok közé tartozott a Bizottság, az URH (a címadó Pokoli aranykor című szám előadója), a Kontroll Csoport, az Európa Kiadó, a Sziámi, a Neurotic, a Trabant, a Balaton, a VHK, a CPg, a Csokonai Vitéz Műhely, a Lacht el Bahhtar és a Sexepil. A könyvhöz egy tizenhat számos válogatás CD is jár, rajta számos különlegességgel: Neurotic-dal (az Adj gázt) például most először került hivatalosan kiadott lemezre.

Bp. Szabó György az MTI-nek elmondta: együttese, a Bp. Service felvette magnókazettára a városi zajokat, a mindennapi utcai lüktetést és hangokat, és azokat úgy mutatta be, hogy közben a színpadon is szokatlan eszközöket, bevásárlókocsit, vasakat, fóliákat használtak.

A Bizottság, a Bp. Service és a Kontroll Csoport egy-egy koncertplakátja 2015-ben New Yorkban a Museum of Modern Art (MoMA) nyolcvanas évekre fókuszáló kiállításán is látható volt.

A Pokoli aranykor című kiállítás október 21-ig látható a Kieselbach Galériában. A tárlathoz és a kötethez kapcsolódva film készül az akkori idők szereplőivel; a műből részletet vetítenek a kiállításon.

Borítókép: Müller Péter Sziámi fellép a Király utcai Central Passage-ban.

MTI Fotó / Kallos Bea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában