ismeretterjesztés

2018.03.21. 18:19

A kortárs irodalom segít megismertetni a képzőművészetet

Idén öt különálló történetben kapcsolódik össze a képzőművészet, az irodalom és a bábművészet a Mini Textúra sorozat nyolc előadásán, amelyeknek a Magyar Nemzeti Galéria ad otthont.

A Magyar Nemzeti Galéria tavaly indította útjára a felnőtteknek szóló Textúra összművészeti előadássorozat mintájára a 7-12 éves korosztálynak szervezett Mini Textúra programot a Budapest Bábszínházzal és a Pozsonyi Pagony kiadóval közösen – mondta el a sorozatról tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón Schlett Anna, a múzeum kommunikációs főosztályvezetője, a program főszervezője.

Kiemelte: a projekt célja, hogy a bábszínházi formanyelv és a kortárs irodalom segítségével közelebb vigye a gyerekekhez a képzőművészeti alkotásokat.

Schlett Anna elmondta azt is, hogy a tavalyi siker miatt idén nagyobb helyszínen, a múzeum időszaki kiállítóterében rendezik meg a sorozatot, amelynek előadásait egymás után nézhetik meg a szüleikkel érkező gyerekek.

Minden helyszínen megjelenik valamilyen formában az a műtárgy is, amely a történetet inspirálta, amelynek eredetijét a program végeztével, egy térkép és játékos, interaktív feladatok segítségével a gyerekek az állandó kiállításban meg is kereshetnek. A feladatok helyes megfejtőinek a szervezők ajándékkal is kedveskednek.

Kovács Eszter, a Pozsonyi Pagony kiadó főszerkesztője kiemelte: a Mini Textúra egyik kiemelt célja, hogy a gyerekek ne egy leegyszerűsített, „lebutított” kultúrát kapjanak, hanem ugyanabban a magas minőségű kultúrában részesüljenek mint a felnőttek, de a saját nyelvükön, a gyerekek világán keresztül tolmácsolva azt.

Ehhez a feladathoz kért fel a Pagony öt olyan kortárs szerzőt, akik nem csak a gyerekirodalomban, de a színház világában is otthonosan mozognak.

Az előadáson Gimesi Dóra Vitéz László és a képtelen képrablás című meséjét Tatai Zsolt adja elő, Harcos Bálint A kislovag és a sárkány című történetét Semjén Nóra és Márkus Sándor jeleníti meg, Kolozsi Angéla A modell című mini darabját Kemény István előadásában láthatják a nézők. Szabó Borbála Szerenád című meséjét Mórocz Adrienn mutatja be, Vadadi Adrienn Körforgás című rövid meséjét pedig Pallai Mara és Barna Zsombor tolmácsolja a közönségnek.

Az előadásokra március 25-én, április 8-án, 15-én és 22-én egy délelőtti és egy délutáni időpontban lehet jegyet váltani.

Borítókép: Egy érdeklődő a Magyar Nemzeti Galéria korábbi kiállításán.

Forrás: MTI Fotó/Mohai Balázs

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!