jubileumi évforduló

2018.04.27. 16:43

Bay Zoltánra emlékeznek

Bay Zoltán kutatóprofesszor kiemelkedő munkássága előtt tisztelegve, és a róla elnevezett kutatóközpont megalapításának negyedévszázados fennállására tekintettel ünnepi eseménysorozat vette kezdetét idén. A jubileumi évforduló keretében Bay Zoltán kutatóprofesszor emlékkiállítása szerdán nyílt meg a Csodák Palotája Tudósok Csarnokában.

Az emlékkiállítás látogatói az elkövetkezendő egy évben megismerhetik a magyar és nemzetközi tudománytörténet meghatározó alakjának legjelentősebb találmányait, a nevéhez fűződő Hold-radar kísérletet, illetve kipróbálhatják a BayBoy-ra keresztelt hazai fejlesztésű robot képességeit is – írta meg a Világgazdaság.

Pungor Ernő vegyészprofesszor nevéhez köthető a Bay Zoltán Kutatóközpont megalapítása. Az elmúlt 25 év során az intézet sokféle szervezeti formában szerteágazó szakmai tevékenységet végzett és magyarországi, sőt nemzetközi összehasonlításban is jelentős kutatási tapasztalatra, elismerésre tett szert.

Az alapítás évétől kezdve a kutatóközpont egyik legfőbb küldetése, a fejlett technológiák és eljárások kutatása és széles körű ipari alkalmazásai, valamint mindezen értékek előállításához nélkülözhetetlen társadalmi, gazdasági és állami erőforrások megteremtése.

Bay Zoltán kutatóprofesszor neve összeforrt a magyar tudással, a legmagasabb szintű kutatói minőséggel.

Európában az általa először sikeresen elvégzett Hold-radar kísérlet a magyar űrtevékenység kezdetének, illetve a csillagászat új ága, a radarcsillagászat megszületését is jelentette

– hangsúlyozta nyitóbeszédében Dr. Grasselli Norbert, a Bay Zoltán Kutatóintézet ügyvezető igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában