sok-sok milliárdot ér

2018.04.12. 15:25

Ezzel a festménnyel gyarapodott a Nemzeti Galéria

Történelmi léptékű adománnyal, Moholy-Nagy László Architektúra I/Konstrukció kék alapon című, több milliárd forint értékű festményével gyarapodott a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) gyűjteménye a New York-i The Salgo Trust for Education felajánlásának köszönhetően.

Forrás: mti

A 20. század legismertebb magyar képzőművészének remekműve a rendszerváltás óta a legnagyobb értékű egyedi műtárgyadomány; ha a szabadpiacra kerülne, több milliárd forintot érne – hangsúlyozta a festmény csütörtöki budapesti sajtóbemutatóján az MNG főigazgatója.

Baán László hozzáfűzte, hogy az alkotás komoly hiányt pótol: Moholy-Nagy László (1895-1946) 1919-es emigrációja utáni életművéből

egy festményt sem őriztek eddig Magyarországon.

Ifj. Botár Olivér, a Salgo Trust for Education kurátora hozzátette: az alkotást olyan intézmények szerették volna megszerezni, mint a New York-i Metropolitan Museum vagy a chicagói Art Institute, az alapítvány azonban az MNG-t tartotta a legmegfelelőbb kiállítási helyének.

Ennek oka egyrészt az volt, hogy Moholy-Nagy 1920 utáni korszakából nem volt fellelhető Magyarországon egyetlen festmény sem, másfelől ennek a munkának a rendkívüli művészettörténeti jelentősége indokolta a magyarországi adományozást – árulta el a művészettörténész.

Ifj. Botár Olivér elmondása szerint ugyanis a konstruktivista kép hátoldalán néhány éve felfedeztek egy lemeszelt dadaista alkotást, a Vasútkép szántófölddel és a 3-as számmal elnevezésű kompozíciót.

Ez, valamint a képhez használt festék elemzése arra utal, hogy Moholy-Nagy 1921 végén készítette az Architektúra I-et, valószínűleg első konstruktivista festményeként – szólt az alkotás jelentőségéről.

Ifj. Botár Olivér kiemelte, hogy Moholy-Nagy László remekműve méltó helyre, az MNG avantgárd szekciójába kerül, Uitz Béla, Bortnyik Sándor és Tihanyi Lajos képei mellé.

Moholy-Nagy László 1922-ben készült Architektúra I/Konstrukció kék alapon címû, több milliárd forint értékû festménye a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) tartott sajtóbemutatón 2018. április 12-én
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Baán László az MTI-nek elmondta:

a festményt péntektől tekinthetik meg a Nemzeti Galéria látogatói.

Nicholas M. Salgo magyar származású amerikai üzletember – 1983 és 1986 között az Egyesült Államok magyarországi nagykövete – 1991-ben hozta létre alapítványát azzal a céllal, hogy a 20. századi magyar képzőművészet értékeire a nemzetközi művészettörténet figyelmét is ráirányítsa. Moholy-Nagy László festményét 1988-ban vásárolta a Christie´s aukciósház árverésén.

Borítókép: Ifj. Botár Olivér, az alkotást felajánló New York-i Salgo Trust for Education kurátora, a University of Manitoba művészettörténész professzora Moholy-Nagy László 1922-ben készült Architektúra I/Konstrukció kék alapon című, több milliárd forint értékű festményének sajtóbemutatóján

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában