MMA

2018.05.31. 13:32

Egyházművészeti konferencia kezdődött Budapesten

A kétnapos program a térség népi vallásos jelenségeivel, a szakrális népi építészettel, a szakrális térben megjelenő vizuális elemekkel, zenével és szövegekkel foglalkozik.

Pannonhalma, 2014. november 14. A Szent Márton-díjjal kitüntetett Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas néprajzkutató, egykori mûvelõdési és közoktatási miniszter a pannonhalmi bazilikában tartott Szent Márton-napi ünnepségen 2014. november 14-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Fotó: Krizsán Csaba

A keresztény egyházművészet néprajztudományi és népművészeti vonatkozásait körüljáró konferencia kezdődött Vallás-Nép-Művészet címmel a Műcsarnokban, csütörtökön Budapesten.

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke köszöntőjében az élő magyar népművészet nagyságát méltatta. A népművészet örök, amíg a gyakorlói ezt az örök voltát napi tevékenységükkel bizonyítani tudják – fogalmazott.

Kitért arra is: minőségét és méretét tekintve is egyedülálló a világon a Műcsarnok népművészeti tematikájú Nemzeti Szalonja, a Liget projekt részeként pedig a világ legnagyobb és legérdekesebb népművészeti múzeuma épül meg Budapesten.

A kétnapos program a térség népi vallásos jelenségeivel, a szakrális népi építészettel, a szakrális térben megjelenő vizuális elemekkel, zenével és szövegekkel foglalkozik. A pénteki napot Kallós Zoltán Kossuth-nagydíjas néprajzkutató, népzenegyűjtő emlékének szentelik.

Fehér Anikó, a konferenciát szervező MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos munkatársa elmondta: harmadik alkalommal szerveztek konferenciát az egyházművészet témájában. Az első alkalommal az alapvető fogalmak tisztázását tűzték ki célul, míg a második, nagyszabású tanácskozáson a szakrális művészet emberre gyakorolt lelki hatásait vizsgálták.

A konferencián csütörtökön Füzes Ádám római katolikus pap, a Kanter Károly Felnőttképzési Intézet igazgatója a katolikus egyház népi vallásosságról és jámborságról megfogalmazott tanításáról beszélt egy 2002-es szentszéki dokumentum alapján. Limbacher Gábor néprajzkutató a palócföldi vallásos népművészetről, Keresztes Ibolya a római katolikus templomokba készült magyarországi népi hímzésekről tartott előadást.

Az archaikus népi imádságok műfaji és tipológiai kérdéseiről Erdélyi Zsuzsanna munkássága nyomán Lovász Irén ad elő, Vidák István a nyugat-indiai Rabari pásztornép istentiszteleti formáiról beszél előadásában. Wesselényi-Garay Andor a népi építészet új megjelenési formáit mutatja be, Soós Sándor Nepomuki Szent János nyelvereklyéje kézzel festett ájtatossági szentképen címmel ad elő délután.

Pénteken a februárban elhunyt Kallós Zoltánról Andrásfalvy Bertalan idézi fel emlékeit, majd Almási István ad elő az erdélyi néprajztudós érdemeiről, Balázs-Bécsi Gyöngyi pedig a hagyatékáról. Fehér Anikó Kallós Zoltán üzenetéről, Éri Péter a néprajzkutatónak a táncházmozgalomban betöltött szerepéről fog beszélni, majd népzenei koncert zárja az emléknapot Enyedi Ágnes és Salamon Soma közreműködésével.

Borítókép: A konferencia egyik előadója, Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas néprajzkutató, egykori művelődési és közoktatási miniszter a pannonhalmi bazilikában tartott Szent Márton-napi ünnepségen 2014. november 14-én.

MTI Fotó: Krizsán Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában