Music Hungary

2018.06.01. 15:32

A politika és a pop egyre jobb partnerek

Bajnai Zsolt, a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda (KöSZI) igazgatója szerint az állam nyitott a könnyűzenei szakma elképzeléseire, és ennek kézzel fogható, konkrét eredményi is vannak már.

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program kollégiumát is vezető Bajnai Zsolt az egri Music Hungary konferencia zárónapján azt mondta: a könnyűzenei szakma igényeire és elképzeléseire van állami fogadókészség. Meglátását Jakab Jácint, az Új Nemzedék Központ ifjúságszakmai és hálózati igazgatója is alátámasztotta, aki rámutatott, hogy a korábbi évek során az államot érintő kritikákkal szemben sok mindent sikerült már elérni állami támogatással: létrejött többek között a KöSZI, a Hangszert a kézbe és Hangfoglaló program.

A zeneipari konferencia egy kerekasztal-beszélgetést szentelt a témának, Bajnai Zsolt e diskurzus során mondta azt, hogy „az állam fejében a könnyűzenével kapcsolatban az van, amit mi beleteszünk”. Szerinte erre kiváló fórum a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda, ami egyfajta hídként működhet a könnyűzene és az államigazgatás szereplői között. Emellett a KöSZI feladata az is, hogy a magyar zeneipar szükségleteit megfogalmazza, és javaslatokat tegyen a megvalósításra. Oroszlánrészt vállalhat az új intézmény a magyar zeneipar fellendítésében azzal is, hogy egyrészt egy erős könnyűzenei exportirodává alakul, másrészt közreműködik a hazai könnyűzenei oktatás előkészítésében.

Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Program megvalósításáért felelős kollégium vezetője
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Bajnai Zsolt azt mondta, a KöSZI stratégiai partnere a Music Hungary Szövetség: ez a szervezet erősen növeli a szakma lobbierejét, illetve minden új programot, fejlesztést megelőző tervezésben is nélkülözhetetlen szerepe lesz.

Kiemelkedő momentuma állam és könnyűzene kapcsolatának a Máté Péter-díj alapítása, melyet Bajnai Zsolt elmondása szerint „hiánypótló jelleggel, a Jászai- és Liszt-díj mintájára művészeti középdíjként hoztak létre.” A könnyűzenei élet három képviselője kaphatja meg minden év március 15-én.

A beszélgetésen részt vett Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke is, aki bejelentette, hogy szeptemberben megrendezik a 25 nap, 25 esemény fesztivált az NKA 25. évfordulójára. Ezen a rendezvénysorozaton a szervezet összes kollégiuma bemutatkozik és a könnyűzene is kiemelt szerepet kap.

Borítókép: illusztráció. Forrás: Pxhere.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában