Színház az egész világ

2018.06.01. 17:45

A teljesség idénye: profizmus és pezsgés várható az idei POSZT-on is

A Pécsi Országos Színházi Találkozó idei díszvendége Bálint András lesz.

Alegjobb színházi produkciók, a legrangosabb díjak, utca-, báb- és táncszínházi performanszok, zenés előadások, exkluzív színházi tartalmak, közönségtalálkozók, szakmai beszélgetések, új játszóhelyek, könyvbemutatók, drámapályázat, plakátkiállítás, Bálint András verses estje, számtalan ingyenes program – ezzel mind találkozhatunk az idén Pécsett. Aki hiszi, még az is járjon utána!

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó – POSZT (2018. június 7-16.) keretében 14 versenyelőadás mérettetik meg, melyeket több mint 180 produkció közül választotta ki a két válogató, Regős János (színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, a Szkéné Színház igazgatója 1979. és 2010. között), valamint Térey János (író, költő, drámaíró, műfordító) és segítőik, Balog József (a MASZK egyesület elnöke) és Bazsányi Sándor (a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkara esztétika szakának megbízott tanszékvezetője). A versenyt a POSZT ünnepélyes díjátadó gálája zárja majd június 17-én. Az est rendezője és házigazdája Simon Kornél.

A 2018-as POSZT díszvendége Bálint András (Pécs, 1943. április 26. –) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, versmondó, színházigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lesz.

Bálint András Heltai naplója című önálló estjének próbáján a budapesti Radnóti Miklós Színházban
Fotó: Kallos Bea / MTI

Az idei évben a versennyel párhuzamosan zajló fesztivál programkavalkádja ismét Pécs belvárosában kap helyet: a POSZT 2018-ban többek között új játszóhelyekkel, kávézókban rendezett előadásokkal és kötetbemutatókkal, szabadtéri performanszokkal, szakmai programokkal, színészzenekarokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket. Európa egyik legszebb, legtökéletesebb akusztikájú hangversenytermében, a Kodály Központban népszerű vígjátékokkal, musicallel és operettel, nagyszabású, közönségkedvenc előadásokkal várják az érdeklődőket.

Idén is megrendezésre kerül az Egyetemi napok, melyre az ország művészeti egyetemeinek (SZFE, Kaposvár), illetve a Pesti Magyar Színiakadémiának vizsgaelőadásait hívták meg, a meghívott előadások közül többre ingyenes és regisztrációhoz kötött a belépés.

A Nyílt Fórum egész éves drámapályázatának több száz pályázója közül a három forduló után a döntőbe bejutó legjobbak drámái először az idei POSZT-on tekinthetők meg szcenírozott formában, felolvasószínházi előadásként. A szakmai programokra a belépés szintén ingyenes, ahogy számos fesztiválelőadásra, koncertre, és Bálint András verses estjére is.

A fesztiválkavalkádot utca-, báb- és táncszínházi előadások és performanszok színesítik a belvárosban. A Széchenyi téren idén ismét megrendezett plakátkiállítás több mint 400 plakátjával, és így a színházi évad teljes keresztmetszetével várja az érdeklődőket.

Óriásbábok a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megnyitóján a pécsi Színház téren 2017. június 8-án.
Fotó: Sóki Tamás / MTI

A Europe for Festivals, Festivals for Europe (EFFE) nemzetközi fesztiválszövetség a Pécsi Országos Színházi Találkozót a tavalyi és a 2018-as évre Magyarország legjobb színházi találkozója, kiemelkedően magas minőségű, nemzetközileg elismert fesztiválnak minősítette. A rendkívül sikeres eseménysorozat szervezői közleményükben azt írják, céljaik között szerepel többek között a POSZT kapuinak kitárása a határon túli színházművészeti oktatóközpontok, műhelyek felé, azok integrálása a fesztiválba.

A legtöbb meghirdetett verseny- és fesztiválelőadásra már elfogytak a jegyek, ugyanakkor a lenyűgözően színes programkavalkád rengeteg ingyenes eseményt ölel fel, melyekre érdemes ellátogatnia a színház szerelmeseinek.

Borítókép: Gyerekek játszanak a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megnyitóján a pécsi Színház téren 2017. június 8-án.

Forrás: MTI / Sóki Tamás

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában