Kép és szöveg

2018.06.05. 09:41

Hogyan dolgozik egy illusztrátor?

Siklódy Ferenc szerint nagyon nagy élmény egy grafikusnak, hogy átjárása van egyik művészeti ágból a másikba.

Hogyan kapcsolódik egy kép a szöveghez, és hányadik olvasatra bontakozik ki egy rajz? A Liget portál Siklódy Ferenc grafikust kérdezte az illusztrátori munkáról. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola szaktanáraként is dolgozó művész ugyanis néhány növendékét „éles” helyzet elé állította, hogy megismerjék az ötlettől a kész munkáig, majd a kiállításig vezető folyamatokat. Tanítványainak a Székelyföld kulturális folyóirat öt szerzője szövegeire kellett linómetszeteket alkotniuk. A végleges munkákat ki is állították a folyóirat galériájában.

„Az volt a lényeg, hogy kiben hogyan cseng le az adott szöveg, és annak vizuálisan milyen értelmezése van” – magyarázta Siklódy. A művész rámutatott, hogy alázattal kell közelíteni, kapcsolódni egy adott szöveghez, legyen az líra vagy próza.

„A rajzodat társítanod kell a szöveghez, a kettő együtt tud élni, rá kell hangolódni” – mondta a grafikus. Szerinte előfordul, hogy ez első olvasásra sikerült, máskor azonban csak a szöveg többszöri elolvasásával bontakozik ki a kép.

„A mellérendelt rajz segítség kell legyen a szövegnek.

Az, hogy egy grafikus az önmagában létező grafikáit hogyan készíti, az egy dolog, egy külön világ. De amikor felkérése van, és kapcsolódik az irodalomhoz, akkor nagyon érdekes írókkal, másfajtán gondolkodó emberekkel konzultálni.”

Siklódy Ferenc munkája
Fotó: Youtube

Mint Siklódy Ferenc elmondta, nem rendhagyó, hogy a kétféle élmény metssze egymást, ám „nagyon nagy élmény egy grafikusnak, hogy átjárhatósága van egyik művészeti ágból a másikba, hogy érintkezési kapcsolatai vannak. Rengeteg iromány került a kezembe, amelyek soha nem érdekeltek volna, ha megbízást nem kapok” – mesélte.

Hozzátette, hogy megesett már az is, hogy visszaadott egy megbízást, mert a szövegek többszöri elolvasása után is azt érezte, hogy nem tud illusztrációkat hozzájuk rendelni. Egy gyermekvers-antológiánál találkozott ezzel a tapasztalattal. „Minél jobban akartam, annál jobban sültem bele. Így becsülettel megmondtam, adják másnak. (...) Én másfajta gyerekkort éltem, másfajta történetekkel. Képileg a fekete-fehér világban, a vonalaknak a mozgásában érzem otthon magam. És az a világ, amelyet tényleg hitelesen megéltem, az nagyon jól jön le.”

Siklódy Ferenc munkája
Fotó: Youtube

Az alkotó úgy véli, nagy szerencséje van egy grafikusnak, mert olyan kortárs szövegek kerülnek eléje, amelyek másfajta gondolkodásmódot igényelnek. Az illusztrálás nagy kihívás – tette hozzá. „Végzős diák voltam mesterképzőn, amikor megbíztak, hogy a Szilágyi Domokos kötet díszkiadását illusztráljam. Volt erre egy kerek évem, és úgy döntöttem, hogy rézmetszetben fogom megcsinálni. Végigolvastam Szilágyi Domokos műveit, dokumentálódtam, bele kellett jönni abba a ritmusba, amelyet Dávid Gyuláékkal is beszéltünk, hogy milyen legyen és akkor éreztem meg, hogy ebben az egészben mekkora hatalmas erő van.”

A szépen elkészített rajz, metszet, vagy bármilyen technikával készült illusztrálás nemesíti a könyvet. „Mert önmagában szép az illusztráció, önmagában szép a vers, de amikor a könyv megjelenik és egy gyönyörű tipográfiával egy jó nyomda nyomja ki, akkor lesz a nagy finálé ebből” – összegzett Siklódy Ferenc.

Borítókép forrása: Youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában