Rangos elismerés

2018.06.12. 08:47

Magyar kiállítóhely is bekerült a világ legjobb kortárs múzeumai közé

Idén először került be egy nemzetközi rendszer rangsorolásába kelet-európai kortárs művészeti múzeum, és ez a budapesti Ludwig.

Budapest, 2016. február 22. A Ludwig Múzeum - Kortárs Mûvészeti Múzeum oszlopos bejárata a Mûvészetek Palotája épületében (MÜPA), a fõváros IX. kerületében. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

A Ludwig Múzeum a világ 100 legjelentősebb modern és kortárs művészeti intézményét felsoroló listán szerepel az ArtFacts portál toplistáján – adta hírül a kiállítóhely blogja. Az intézmény igazgatója, Fabényi Julia a Kultúra.hu-nak azt mondta: „Büszkék vagyunk erre a státuszra, hiszen az egész kelet-európai régióból egyedül mi kerültünk fel a listára.”

A portál összefoglalója szerint a berlini székhelyű ArtFacts.Net a világ egyik legnagyobb internetes adatbázisa, amely a művészekről, kiállításokról és intézményekről gyűjt aktuális információkat és készít elemzéseket. Mottója az, hogy a művészettörténet leírható a kiállítások történetével, éppen ezért az 1863-as párizsi Salon des Refusés-ig tartalmaz információkat a kiállításokról. Az adatbázis 2004 óta a kiállító művészekkel is foglalkozik, a róluk szóló adataik egyébként a 13. századig nyúlnak vissza, az adatbázisban szereplő legrégebbi múzeum pedig az 1560-ban alapított Galleria degli Uffizi.

Az ArtFacts.Net idén májusban készített egy listát, amelyben összeválogatta a világ száz legjelentősebb modern és kortárs művészeti múzeumát. A lista olyan intézményeket tartalmaz, mint a New York-i Modern Museum of Art (MoMa), a Metropolitan Museum of Art és a Solomon R. Guggenheim Museum, a londoni Tate Modern, a párizsi Centre Pompidou, a bécsi Albertina és Belvedere vagy a salzburgi Museum der Moderne. Ugyanakkor megtalálható benne a Velencei Biennálé, a Documenta kiállítás is.

Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Az ArtFacts 2018-as válogatásában azonban egy magyarországi intézmény is szerepel, ez pedig nem más, mint a budapesti Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum. Az intézmény blogja szerint az elmúlt 3 év jól követhető és szakmailag innovatív tevékenysége alapján kapták meg besorolásukat a Top 100 közé. Az eredmény azért is különleges, mert a Ludwig nemcsak az egyetlen magyarországi, de az egyetlen kelet-európai múzeum a listán. A hír kapcsán Fabényi Julia úgy nyilatkozott, hogy ez az eredmény az általuk végzett munkát igazolja. „Bár mindig is meg voltam győződve arról, hogy helyes úton járunk, azt hittem, hogy annyira speciális, annyira kelet-közép-európai, hogy erre nem figyelnek túl sokan. Úgy látszik, mégis figyelnek és érdemileg díjazzák a nyugat-európai múzeumok tevékenységétől nagyon eltérő, de markáns munkánkat” – mondta.

Egy érdeklődő A bálna, amely tengeralattjáró volt – kortárs pozíciók Albániából és Koszovóból című időszaki kiállítás sajtóbejárásán a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban (Lumú) 2016. július 14-én.

Fotó: Mohai Balázs / MTI

A Kultúra.hu kérdésére válaszolva beszélt arról is, milyen hozadékai lehetnek egy ilyen rangos és pozitív visszajelzésnek. „Először is remélem, hogy sokan együtt örülnek velünk. Én minden magyar múzeumi sikernek borzasztóan tudok örülni, mert tudom, hogy nagyon sok munka van a siker mögött, és ha azt szakemberek érdemben elismerik, akkor nincs ok panaszra. Magyarországra egyre jobban figyelnek, ez összmunka eredménye, minden kolléga igyekszik a maga szakterületén az intézményi munkájának hangot adni nemzetközileg. Ez jó út, és minél többen vagyunk, akiket nemzetközileg elismernek, annál jobban vihetjük a magyar muzeológiát előre. A nemzetközi kapcsolataink a kölcsönzések révén igen élénkek, egyre gyakrabban jönnek tapasztalatszerzésre azok, akik a gyűjteményezési munkát vizsgálják, kikérik a tanácsunkat a főbb területek gyűjtésére vonatkozóan. Ha ez a helyezés a kiállításcserét lendíti előre, akkor elégedettek lehetünk, bár ebbe még sok munkát kell belefektetni.”

Az ArtFact.Net teljes, világ top 100 modern múzeumát felsorakoztató listája az adatbázis oldalán található.

Borítókép: A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum oszlopos bejárata a Művészetek Palotája épületében (MÜPA), a főváros IX. kerületében.

Forrás: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában