augusztus 6-ig lehet jelentkezni

2018.07.06. 11:39

Indul a Hangfoglaló Program ötödik évada

A pályázaton keresztül újabb húsz feltörekvő zenész vagy zenekar kaphat kétmillió forintos támogatást.

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján elérhető kiírással elindult a program ötödik évada. Egy-egy felhívásra a korábbi években több mint háromszázan jelentkeztek, és olyan, mára ismertté vált előadókat, zenekarokat segített a program az indulásban, mint a Margaret Island, a Lóci Játszik, a Mongooz and the Magnet, a Mörk, Antonia Vai, a Freakin' Disco vagy a Ham Ko Ham.

Az idei pályázatra augusztus 6-ig lehet jelentkezni.

A Hangfoglaló Program induló előadói alprogramjának pályázata olyan nem teljesen kezdő, némi színpadi rutinnal és saját dalokkal rendelkező formációknak szeretne segíteni, amelyek idővel a hazai könnyűzenei piac meghatározó szereplőivé válhatnak. A támogatás révén lemezt és klipet készíthetnek, összeállíthatják saját promóciós anyagaikat és turnéra indulhatnak. Akárcsak a korábbi években, az ötödik évadban is a program által felkért mentor segíti a nyertes pályázók munkáját.

Az elbírálási folyamat változatlan: a jelentkezők közül először a Hangfoglaló Program Kollégiuma választja ki azokat – az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyjából a jelentkezők negyedét -, akiket támogathatna is a program. A végső döntés meghozatalában, azaz a várhatóan húsz formáció kiválasztásában ismét egy szakmai zsűri dönt, ennek tagjai élőben hallgatják meg a jelentkezőket.

Immár második éve az Öröm a zene Tehetségkutató és Gondozó sorozat megyei és határon túli versenyeinek győztesei automatikusan bekerülnek az élő meghallgatásra, amennyiben érvényes pályázatot nyújtanak be az NKA-hoz. A meghallgatás várhatóan október elején lesz, a végső döntés október végére várható.

A pályázat feltétele, hogy az indulóknak a pályázat beadásáig legfeljebb egy nagylemeze jelenhetett meg, nem lehet érvényes lemezszerződésük, az elmúlt egy évben legfeljebb húsz koncertet adtak, és legfeljebb két dalukat játszották országos rádiók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában