jubileum

2018.08.30. 12:14

Hetvenéves a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

A társulat fesztiválja a romániai színházi élet egyik legfontosabb szemléjévé nőtte ki magát.

Hetvenedik születésnapját ünnepli a 2018/2019-es évadban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, amely az évad első felében egész rendezvénysorozattal emlékezik a teátrum történetére, az évad második felében pedig a néző olyan fiatal tehetségekkel ismerkedhet meg, akik a színházi nyelv megújulásának lehetőségeit keresik.

A színháznak nem a muzealitása, hanem a jövő felé tekintése az érdekes és a fontos – mondta Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója annak kapcsán, hogy az intézmény idén ünnepli megalakulásának 70. évfordulóját.

Hetven év után is élő a színház

A színház él hatvan és hetven év után is – ebből a gondolatból indultam ki a Tamási Áron Színház 60. és a 70. születésnapjának megünneplése kapcsán. Tehát nem megrepedezett, megporosodott, életképtelen, múzeumszerű intézményről van szó, hanem olyanról, amely a jelen fontos intézményeként végzi a dolgát

– mondta el a Krónika megkeresésére Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója annak kapcsán, hogy az intézmény idén ünnepli megalakulásának 70. évfordulóját.

Bocsárdi László Fotó: kronika.ro

A szakember közölte, annak kihangsúlyozására, és abból kiindulva hozta létre a hatvanadik születésnapon a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivált, hogy a színház tovább él, és még inkább kinyílik a nézők felé, kommunikációs csatornaként szolgál az európai kultúra felé. Kifejtette, a hetvenedik születésnap azért is érdekes, mert idén tartották a Reflex negyedik kiadását, a fesztivál pedig egyrészt azt bizonyítja, hogy életképes és az erdélyi magyar, sőt a romániai színházi élet egyik legfontosabb szemléjévé nőtte ki magát, másrészt hogy a színház jelen idejű, kortárs intézmény.

A színháznak nem a muzealitása, hanem a jövő felé való tekintése az érdekes. A hetvenedik évforduló 2018/2019-es évadában ennek jegyében csupa fiatal, kortárs meghívott érkezik Sepsiszentgyörgyre. Az egyik legizgalmasabb kortárs rendező Romániában Radu Afrim, vele kezdjük az évadot, majd olyan rendezők kapnak lehetőséget, akik a kortárs magyar nyelvű színjátszás már jól ismert figurái, mint például Sardar Tagirovsky, vagy olyanok, akik Sepsiszentgyörgyön még nem rendeztek, de a saját környezetükben ismertnek számítanak. Ilyen Botos Bálint, a kolozsvári művészeti, színházi élet egyik ismert figurája, aki az alternatív színjátszásban bizonyított eddig, és a magyarországi fiatal rendező, Hegymegi Máté, aki szintén izgalmas színházi világ kialakításában jeleskedik, a mozgás felől közelítve meg a színházat.– sorolta Bocsárdi László. Hozzátette,

október második felében rendezvénysorozatra kerül sor, beszélgetéseket, szimpóziumot tartanak, régi előadásokat vetítenek le, megpróbálják körüljárni, mi volt a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház szakmai, művészi szempontú fontossága az elmúlt hetven évben.

Fiatal rendezők alkotnak Szentgyörgyön

A 2018/2019-es évadot az Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című előadás nyitja szeptember elején, amelyet Radu Afrim rendező Molnár Ferenc Az üvegcipő című drámájából kiindulva hoz létre. A szilveszteri előadást ismét Sardar Tagirovsky rendezi, aki ezúttal a klasszikus, élccel teli Plautus-komédiát, A hetvenkedő katonát viszi színre. Az évad második felének két fiatal pályakezdője Botos Bálint és Hegymegi Máté.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház épülete Fotó: vikipedia.hu

A sepsiszentgyörgyi közönség 2016-ban már találkozhatott Botos Bálint munkájával a Szent György Napok keretében a Közel sincs már e vadság erdeinkben, majd 2017-ben a Zéró című előadás alkalmával, amelyeket a kolozsvári Váróterem Projekt égisze alatt rendezett. Hegymegi Máté kétszer rendezett a budapesti Katona József Színházban, a mozgásszínházi rendezőként végzett alkotó az utóbbi időben szövegalapú színházzal is foglalkozik; vezérelve, hogy egy előadás akkor működik, ha sem a mozgás, sem a szöveg nem válik öncélúvá benne.

A Tamási Áron Színház az idei évadában is műsoron tartja az Alice, a Liliom, a Kaisers Tv, Ungarn, a norway.today, a Chioggiai csetepaté, az Anna-legenda, Az ezredik éjszaka című előadásokat, az elmúlt évek közönségsikerei közül felújított változatban pedig ismét műsorra kerül a Sardar Tagirovsky által rendezett Meggyeskert és Zakariás Zalán által rendezett Tesztoszteron.

Vendégelőadásként Yasmina Reza Művészet című produkcióját tekinthetik meg Barabás Árpád rendezésében a Kézdivásárhelyi Városi Színház előadásában. Látható lesz az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatától Zakariás Zalán tolmácsolásában Matei Vișniec Migránsooook című előadása is.

Tervben van továbbá Bocsárdi László rendezésében egy előadás, amely a Tamási Áron Színház és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem végzős színészeinek együttműködéséből jön létre, illetve egy előadáscsere a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal.

Borítókép: vikipedia.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában