Kultúrpolitika

2018.08.01. 07:44

L. Simon: szellemi kurzusépítésre van szükség

A rendszerváltás óta eltelt időszakban liberális túlsúly határozta meg a kulturális életet. L. Simon László szerint ez ma már nincs így, mivel 2010 után az Orbán-kormány sokat tett azért, hogy a konzervatív értelmiség és művészet ne legyen versenyhátrányban.

Fontos, hogy a polgári oldal a saját körein belül is vitatkozzon, ebből is látszik, hogy érték- és véleménypluralizmus jellemzi a jobboldalt – jelentette ki L. Simon László az ECHO TV Napi aktuális című műsorában az elmúlt hónapok kultúrpolitikai vitáival kapcsolatban. A parlament kulturális bizottságának alelnöke szerint érdemi és értékes vita zajlik, és már most több olyan kérdés felmerült, amivel foglalkozni kell.

L. Simon László a kritikáiban arra hívta fel a figyelmet, hogy bizonyos dolgokat nem a politikán kell számon kérni. Felidézte: a második és harmadik Orbán-kormány nagyon sok lehetőséget teremtett, amelyekkel viszont élni kell. Ha valaki ezt nem tette meg, azt nem a politikusokon kell számon kérni – mutatott rá.

A politikus szerint a tao-rendszer átalakítására is szükség lenne a kultúra területén.

Kezdetben ez a támogatás komoly pezsgést hozott, az utóbbi években viszont azt látjuk, hogy egy teljes „pénzkitermelő rendszer” épült fel erre – hangsúlyozta a politikus. 2017-ben 37 milliárd forintnyi társasági nyereségadót vitt el az előadóművészeti terület, ez brutális mértékű forrás, szóval van mihez hozzányúlni az elképzelések megvalósításához.

Emlékeztetett:

a rendszerváltás óta eltelt időszakban a konzervatív értelmiség versenyhátrányban volt, liberális túlsúly határozta meg a kulturális életet.

Ma ez már ez nincsen így, mivel 2010 után az Orbán-kormány sok mindent megtett azért, hogy ez megváltozzon, de teendő még bőven van, most jött el a kurzusépítés ideje – szögezte le L. Simon László.

A teljes beszélgetés:

Borítókép: Echo TV / Youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában