134 alkotás

2018.09.21. 05:30

A Nemzeti Múzeumban látható az idei World Press Photo kiállítás

Új helyszínen, a Magyar Nemzeti Múzeumban látható idén a World Press Photo pályázat nyertes képeiből rendezett kiállítás, ezúttal a naturArt – 25 év legszebb természetfotói című kísérőtárlattal együtt.

Budapest, 2018. szeptember 20. Látogató a World Press Photo pályázat nyertes képeibõl rendezett kiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2018. szeptember 20-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Bruzák Noémi

A magyarországi World Press Photo kiállítás több mint húsz év után hagyta el a Néprajzi Múzeumot, de új otthonában sem olyan, mint egy utazótárlat: igazi múzeumi kiállítás – mondta el a tárlat csütörtöki megnyitója előtti sajtótájékoztatón Révész Tamás.

A kiállítás magyarországi szervezője hozzátette: természetesen ezúttal is minden kép új, déja vu érzése legfeljebb a témákat illetően lehet a látogatónak, hiszen sajnos a világ több konfliktuszónájából érkeztek már nyertes képek a korábbi World Press Photo pályázatokra is. Csatlakozott azonban egy új kategória is, amely elsősorban a természeti környezetet fenyegető veszélyeket mutatja be – közölte Révész Tamás.

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója (j) és René van Hell, Hollandia budapesti nagykövete a kiállítás megnyitóján
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Erik Jager, a kiállítás kurátora hangsúlyozta, hogy csodálatos otthonra talált Magyarországon a World Press Photo anyaga, amelyet a világ 45 országában több mint négymillióan látogatnak évente. A kiállítás célja, hogy a független újságírásra leselkedő veszélyek időszakában felhívja a figyelmet világunk különbözőségeire és sokszínűségére – hangsúlyozta a holland kurátor.

Erik Jager kiemelte az idei pályázat győztes fotóját, Ronaldo Schemidt képét, amely Venezuelában készült, a szabadságjogokat egyre súlyosabban korlátozó Maduro elnök elleni egyik caracasi demonstráción, és azt a pillanatot mutatja, amelyben az egyik tüntető testét ellepik a lángok.

Látogatók az idei pályázat győztes fotója előtt
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Révész Tamás az MTI kérdésére elmondta: a World Press Photo legutóbbi pályázatára 125 országból 4548 fotográfus küldött be több mint 73 ezer felvételt, a 21 tagú nemzetközi zsűri ezek közül válogatta ki Amszterdamban a kiállítás 134 képét.

Fáth Péter, a naturArt elnöke a World Press Photo idei magyarországi kísérőtárlatáról beszélt. Mint emlékeztetett, a naturArt 25 éve szervezi meg Az év természetfotósa pályázatot, melynek összes díjazott fényképét – köztük Máté Bence 2010-ben a világ legjobb természetfotójának választott munkáját – először állítják ki egy helyen.

Drámai képek sora látható a kiállításon
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Újdonság a magyar látogatók számára, hogy az országban most először mutatkoznak be a World Press Photo Digital Storytelling verseny győztesei. A bemutatott filmek folyamatos moziélményt nyújtanak majd, az érintőképernyővel irányítható multimédia pedig a látogatói aktivitást segíti az október 23-ig látogatható kiállításban.

Borítókép: Látogató a World Press Photo pályázat nyertes képeiből rendezett kiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2018. szeptember 20-án

MTI Fotó: Bruzák Noémi

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában