reneszánsz mai szemmel

2018.10.13. 11:30

Diákoknak indul videópályázat Mátyás királyról

Saját szemszögükből mutathatják be legendás uralkodónkat és a kort, amelyben élt.

Budapest, 1976. december 10. Gian Christoforo Romano: Mátyás királyt ábrázoló fehérmárvány dombormûve a Budapesti Történeti Múzeum reneszánsz termében. MTI Fotó: Kozák Albert

Forrás: MTI

Fotó: Kozák Albert

A felhívásra november 5-ig várják a három tagú magyarországi és határon túli középiskolás csapatok jelentkezését, kísérőtanárral, akik saját szemszögből mutathatják be Mátyás királyt és korát egy rövid, általuk készített videó formájában.

Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalának közleménye szerint a hivatal, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, valamint az OTP Fáy András Alapítványa által hirdetett

verseny kiemelt célja, hogy a középiskolások közelebb kerüljenek Mátyás királyhoz és a reneszánszhoz, valamint, hogy a témában közös gondolkodásra inspirálja a diákokat és tanáraikat.

A kétfordulós pályázat első körében a zsűri pontozza a beérkezett videókat, és kiválasztja azt a tíz csapatot, akik a második körben is részt vehetnek. A kiválasztott csapatok a Magyar Tudományos Akadémia székházában rövid prezentáció keretében mutathatják be témaválasztásuk okait, filmkészítési technikájukat. A prezentációkat a szakmai zsűri ugyancsak pontozza, és a két pontszámból alakul ki a végleges eredmény. A döntőben vetítik le 10 legjobb filmet, a három legjobb csapat értékes nyereményekben részesül, de díjazzák a Facebook közönségszavazásának győztesét is.

A versenyre ide kattintva lehet jelentkezni.

Borítókép: Gian Christoforo Romano Mátyás királyt ábrázoló fehérmárvány domborműve a Budapesti Történeti Múzeum reneszánsz termében

MTI/Kozák Albert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában