Jubileumi szimpózium

2018.10.02. 11:36

Konferencián keresik a választ arra, hogy fejleszthető a kulturális motiváció

A kulturális motiváció és az értékszemlélet áll a Nemzeti Művelődési Intézet X., jubileumi konferenciájának középpontjában – a rangos szakmai tanácskozásra 2018. november 7–8-án kerül sor.

A stratégiai konferenciák sorát 2012-ben indította el a Nemzeti Művelődési Intézet: minden évben két alkalommal, tavasszal és ősszel, a közösségi művelődés országos folyamatait vizsgálja a rendszeresen sok érdeklődőt vonzó tudásmegosztás – áll az intézet honlapján. Mint írják, az eddigi alkalmak során a konferencia többek között a hálózatosodás, a kulturális együttműködések, a kultúra nemzetépítő szerepe, a kulturális terek és a kulturális gazdaságfejlesztés aktuális kérdéseit is vizsgálta.

A jubileumi tanácskozás fókuszában ezúttal a kultúra motiváló ereje, s ennek kiemelt területeként a kultúra egészét átszövő értékszemlélet áll.

A tanácskozás első napján szó esik a kultúráról és tanulásról, mint értékről, a kulturális motivációról, az érték szociológiai megközelítéséről, valamint települési közösségeket megmozgató értékfeltáró jó gyakorlatokról. A konferencia második napján az előadásokat Szankra és Kunszállásra látogató tapasztalati tanulási alkalmak, más néven látóutak teszik még élőbbé, melyekre korlátozott számban lehet jelentkezni.

A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: a jelentkezéseket október 22-ig fogadják a szervezők.

A jelentkezési űrlap, a pontos helyszín és a részletes program hamarosan elérhető lesz a Nemzeti Művelődési Intézet honlapján.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában