Nem éppen 1918

2018.11.23. 16:59

December elején mutatják be Székely Csaba centenáriumi darabját

December 1-én és 2-án játssza a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház Cristian Ban rendező és Székely Csaba drámaíró Nem éppen 1918 című előadását, amely a napokban éles vitát váltott ki a hivatásos feljelentőként ismert Dan Tanasă és a társulat között.

Az alkotók közleménye szerint humorral próbálták megközelíteni a centenárium témáját, úgy, hogy kapcsolódási pontokat, párbeszédet teremtsenek a helyi románok és magyarok között, mindkét közösséget megszólítva egy magyar anyanyelvű drámaíró és egy román rendező alkotása által – írta meg a Maszol.ro portál.

„December elseje nemzeti ünnep, melynek üzenete nem mindig békésen van kinyilvánítva. Egy több rétegű esemény, melyeknek különböző értelmei sohasem jelennek meg ugyanabban a szövegkörnyezetben” – írják.

„A Nem éppen 1918 egy meglepetésekkel operáló darab. Könnyű komédiának tűnik, de van egy árnyaltabb oldala is: szó van benne korrupcióról, zsarolásról és tisztességtelen kapcsolatokról, melyek átszőnek egy rendszert.

Megmutatja, mit valósítottunk meg 1918 eszméiből, hogyan érezzük magunkat ebben az országban a Nagy Egyesülés után 100 évvel. Gyakorlatilag a pénz, a boldogság és a hazafiasság kapcsolatáról beszél a mai Romániában”

– nyilatkozta a darabról a szerző, Székely Csaba.

A színház kötelességének érzi, hogy olyan kulturális eseményeket teremtsen, mely nem a helyi közösség különböző rétegeinek elkülönülését, hanem az egymáshoz való közeledését célozza, szögezik le a közleményben.

„A próbafolyamat során, azt tartottuk szem előtt, hogy a közönség mosolyogva távozzon az előadásról, és talán optimistábban”

– mondta az előadás rendezője, Cristian Ban.

A 12 éven felülieknek ajánlott előadás bemutatójára december 1-én, illetve 2-án este hét órától az Andrei Mureșanu Színház – Művész termében kerül sor.

Szereposztás: Sebastian Marina, Ioana Costea, Costi Apostol, Elena Popa, Fatma Mohamed, Claudia Ardelean, Anca Pitaru, Ion Fiscuteanu jr., Daniel Rizea, Sergiu Aliuș, Mona Codreanu, Mirela Bucur, Camelia Paraschiv

Díszlettervező: Simona Negrilă

Zene: Kónya Ütő Bence

Ügyelő: Lidia Baciu

Fénytechnikus: Bárbuly Zoltán

Hangtechnikus: Magyar Csaba

Dan Tanasă és a társulat között kirobbant vitáról ide kattintva olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában