Aukció

2018.11.24. 06:50

Több mint húszmillió forintért kelt el a Tüskevár kézirata

A kikiáltási ár többszöröséért, 21 és fél millió forintért kelt el Fekete István Tüskevár című regényének eredeti, tintával írt kézirata a Múzeum Antikvárium 33. árverésén pénteken Budapesten.

Tutajos és Matula bácsi

Fekete István 1957-ben kiadott legendás ifjúsági regényének kikiáltási ára kétmillió forint volt, az eredeti ár többszörösét egy magánember ajánlotta a liciten – tájékoztatott Antal Károly, az antikvárium vezetője.

Az aranyfestékkel, vászonkötéssel ellátott szöveget az író 1956. június 29-én kezdte írni. Ahogy az eredeti kézirat első oldalán olvasható, a regény Matula iskolája címmel jelent volna meg, de a címet az író áthúzta és a ma ismert címre írta át.

Az 1970-ben elhunyt író legnépszerűbb ifjúsági regényét, valamint annak folytatását, a Téli bereket a Kis-Balatonnál írta.

Az eredeti kézirat 408 sűrűn teleírt A/4-es oldalt foglal magába. Antal Károly elmondta, hogy a szöveg az író javításaival, teljesen tökéletes állapotban és hiánytalanul került árverésre. A kéziratot Fekete István is nagy becsben tartotta, valószínűleg ő maga, saját kezűleg kötötte be – mondta.

A Kis-Balaton élővilágát talán legérzékletesebben bemutató munkát az író hagyatékát gondozó férfi, Fekete István 94 éves unokaöccse adta be a Múzeum Antikvárium árverésére – mondta el Antal Károly.

Borítókép: Tutajos és Matula bácsi Fejér Tamás Tüskevár című filmjében 1967-ben

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában