megkapó történet

2019.02.14. 14:48

Vízzel elárasztott színpadon tér vissza a Gioconda az Opera műsorára

Velence lagúnái vízzel együtt elevenednek meg Február 22-én az Erkel Színházban.

Forrás: Magyar Állami Operaház

A 20 év kihagyás után műsorra tűzött darabban a pályafutása 25. évfordulóját ünneplő Sümegi Eszter debütál a címszerepben. A produkcióban színpadra lép mások mellett Wiedemann Bernadett (vak asszony), Alexandru Agache (Barnaba), Boncsér Gergely (Enzo), Gál Erika (Laura) és Cser Krisztián (Alvise) – közölte a Magyar Állami Operaház csütörtökön.

Az opera leghíresebb részletét, a koncertdarabként is gyakran elhangzó Órák tánca című balettbetétet a Magyar Nemzeti Balett művészei adják elő Barta Dórának, a Kecskemét City Balett és a Badora Társulat vezetőjének koreográfiájára. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát Kesselyák Gergely vezényli.

Az egykori Gioconda, Marton Éva mint művészeti konzultáns segítségével születő produkciót februárban és márciusban hat alkalommal tekintheti meg a közönség az Erkel Színházban.

Jól időzítve született

Az 1876-ban bemutatott Gioconda című művet már 1883-ban játszotta a Nemzeti Színház, 1884-től pedig a frissen nyílt Operaház műsorára is kitűzték, az elmúlt húsz évben azonban kikerült a hazai figyelem középpontjából. A zeneszerző tíz operája közül kétségkívül ez a leghíresebb, jól időzítve, Verdi 16 éves alkotói szünetében született, és azonnal belopta magát a nemzetközi hallgatóság szívébe.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!