hagyományőrzés

2019.08.13. 12:03

A világ legnagyobb jurtáját is felállítják az Ősök napján

Az Ősök napját augusztus 16. és 18. között Bugacon rendezik meg.

Bíró András Zsolt, a szervező Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány elnöke kedden az M1 és a Kossuth rádió, Jó reggelt Magyarország! című közös műsorblokkjában azt mondta, hogy az első, Erdélyben talált lovas hun temetkezés eredeti maradványait bemutató sírlelet mellett fegyver-, ékszer- és arcrekonstrukciókat is láthatnak az érdeklődők az Attila sátrában rendezendő antropológiai és régészeti kiállításon.

A sátor a világ legnagyobb jurtája lesz: 25 méter átmérőjű és 7 méter magas

- tette hozzá.

Az eseményen több mint 50 hagyományőrző és sportesemény mellett ismeretterjesztő kiállítások és előadások, valamint több tucat koncert is várja az érdeklődőket Bugacon. Újdonság lesz az idei rendezvényen, hogy először tartanak nomád felvonulást, amelyen több száz lovas szekerekkel, tevékkel, bivalyokkal és családtagjaikkal korhűen idézi meg a magyarok bejövetelét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában