Az egyik legsikeresebb Melinda

2019.08.24. 07:00

Emléktáblát avattak Moldován Stefánia operaénekesnek

Emléktáblát helyeztek el Moldován Stefánia (1929-2012) érdemes művész, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a XIII. kerület díszpolgára emlékére egykori lakóházán, a Katona József utca 25. szám alatt – közölte a kerület önkormányzata.

A Katona József utca 25. szám alatti lakóház második emeleti lakása több mint negyven évig volt a művésznő és családja otthona.

Borszéki Gyula alpolgármester avatóbeszédében felidézte, hogy Moldován Stefánia művészi pályafutásával párhuzamosan több mint tíz évig a 13. Kerületi Örmény Kisebbségi Önkormányzat tagjaként vállalt közéleti feladatot.

Baranyi Ferenc költő az operaénekesnő pályáját méltatva elmondta, hogy

Moldován Stefánia a Bánk bán egyik legsikeresebb Melindája volt, de közösen lépett fel az 1960-as évek világhírű tenorjával, Mario Del Monacóval.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatójának köszöntőjét Kovács Kolos Kossuth-díjas operaénekes, az operaház örökös tagja olvasta fel. Az operaház igazgatója köszöntőjében azt írta: a kiváló szoprán híre külföldre is eljutott, sőt, a legnagyobb tenorok szívesen játszottak vele, mert remek partner volt a színpadon. Fellépett apai őseinek földjén, Örményországban is, ahol lenyűgözte a világhírű örmény zeneszerzőt, Aram Hacsaturjánt is, aki neki ajánlotta három koncertáriáját.

Moldován Stefánia 1929. augusztus 24-én a romániai Sajóudvarhelyen született. Apai ágon örmény származású volt, de egész pályafutása során Magyarországhoz kötődött. 1948 és 1953 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára járt.

Debütálása Puccini Bohéméletében, a Szegedi Nemzeti Színházban volt, 1961-ig a társulat tagjaként dolgozott. Elsősorban Verdi operáiban nyújtott művészi alakításaival ért el kiemelkedő magyarországi és nemzetközi sikereket. 1961 és 2012 között a Magyar Állami Operaház magánénekese volt. Repertoárján szerepeltek Mozart- és Puccini-operák szoprán szerepei. A hatvanas években Magyarország egyik legnépszerűbb operaénekesnője volt, három játékfilmben is játszott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!