Mozgókép

2019.09.24. 16:35

Deák Kristóf új filmjében egy igaz történetet dolgoz fel a Rákosi-rendszerből

Az Oscar-díjas alkotó új rendezése decemberben lesz látható a Duna Televízióban.

Forrás: MTI

Fotó: Kallos Bea

Először a 16. Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon vetítették versenyen kívül az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című filmjét, amely az ötvenes évekbe repít, mégsem szürkeségben ábrázolja a mindennapi ember életét.

Deák Kristóf a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta, a Foglyok története Vörös Andrástól, a forgatókönyvírónktól származik, aki rátalált egy fantasztikus igaz történetre, amit elsőként el sem akartak hinni, majd a levéltárban utánanéztek, és rájöttek, hogy valós, és senki nem mesélte még el. Annyira jól keveredik benne az abszurd és a dráma, hogy a rendező úgy érezte, ezt muszáj megcsinálnia.

A film készítői egy családi anekdotából indultak ki, amit a történtek átélője idős korában, még 20-25 éve videókazettára mondott az utókornak, ezt a felvételt találták meg.

Deák Kristófot az ötvenes évekből nem a diktatúra sötét oldala, brutalitása érdekelte, hanem az, hogy bármekkora elnyomás is volt, a Nap akkor is kisütött. Az emberek nyolcvan százaléka örült, hogy béke van, és elfordította a fejét a problémákról. Jegyrendszer volt, de mégis volt mit enni, végre nem lőtték szét a várost, ugyan csak suttogva lehetett beszélni bizonyos dolgokról, de az emberek zöme ezt akkor elfogadta. Miért? teszi fel a kérdést a rendező, majd válaszol is rá: Mert valahogy élni akart.

A film főszereplője egy fiatal lány, Sára, a szörnyű világháború utáni Rákosi-rendszerben, a film első felében egészen jól elvan – van állása, lakása, szerelme. Egyszer csak azonban a családja élete fejre áll, és az új helyzetből már ő sem tudja kivonni magát: történetesen a saját lakásukban ejti foglyul őket az ÁVÓ.

Számomra ezt izgalmas megmutatni: hogy egy diktatúrában bárhol, bárkire lecsaphat a hatalom. És közben arról a sok emberről is mesélni, aki éldegél egy ilyen rendszerben, és próbál úgy csinálni, mintha minden rendben volna. Az én családomban (és a legtöbbünk családjában) a többség ezt az utat választotta – mondta Deák Kristóf.

A magyar nézők a Duna Televízióban, decemberben fogják látni a filmet, de előtte egy nagy fesztiválon lesz a világpremierje, a miskolci CineFest versenyen kívüli Kitekintő szekciója pedig amolyan „előpremiernek” tekinthető.

Deák Kristóf legközelebb egy mozifilmet szeretne készíteni. Több filmtervet is elkezdett fejleszteni Los Angelesben, és most dolgozik egy filmen a Filmalappal is. Ez egy különös bosszú története. Napjainkban játszódik, a fő karakterek egy nagypapa és az unokája, az ő kapcsolatuk alakulása, miután a nagypapa egy bűncselekmény áldozatává válik.

Deák Kristóf az Oscar-díjnak köszönhetően sok kitűnő szakemberrel találkozott és kezdett el dolgozni külföldön, de a rendező tisztában van azzal, hogy ez hosszú évek múlva fog beérni. Elmondása szerint sok feltételnek kell teljesülni egyszerre egy filmnél, például nem elég, hogy van egy jó producer, kell legalább egy kiemelkedő színész is. Egyben azonban biztos: fog nemzetközi filmeket is csinálni és olyat is, ami kimondottan magyar közönségnek szól.

Deák Kristóf zsűrizett a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Magyar Nemzetnek adott interjújában elárulta, soha nem azt keresi, hogy jó korlenyomat-e a film, számára azok a jó filmek itt a CineFesten is, amik az örök érvényűségükkel hatnak. Rendezőként is erre törekszik. Úgy véli, mindegy, mikor játszódik, mert ha univerzális, és minden néző a saját életét tudja meglátni benne, új szemszögből, az a legjobb helyzet, ami történhet egy filmmel. Példát is mondott: ha észrevesszük egy 1951-ben élt ember sorsából, döntéseiből, hogy mi lehet ránk érvényes most 2019-ben, esetleg mi az a saját, akár gyerekkorunkból származó élmény, amit hordozunk magunkban, és most ki tudjuk ásni, másként ránézni, akkor az a film célba ért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában