gidófalva

2019.10.14. 13:16

Átadták a székelyföldi református templom restaurált falképeit

Arra készülnek, hogy virtuálisan is megmutatják: milyen lehetett a templombelső, amikor a freskó elkészült.

Gidófalva, 2019. október 12. A Jézus életének jeleneteit ábrázoló falfestmény-részletek a székelyföldi Gidófalva református templomában a restaurált falképek átadásának napján, 2019. október 12-én. A freskókat a Rómer Flóris Terv keretében újították fel. MTI/Kátai Edit

Forrás: MTI

Fotó: Kátai Edit

A háromszéki Gidófalva 13-14. században épült református templomában néhány éve kerültek felszínre a középkori falképtöredékek.

Az alapítvány honlapján elérhető tájékoztatás szerint 2016-ban kezdődött a feltárás, amikor sikerült beazonosítani a jeleneteket. A kutatók megállapították, hogy a nyugati hajófalon a Szent László-legenda falképciklusa látható. A töredékes felületeken felismerhetők a kivonulás Váradról, az üldözés és a pihenés jelenetei.

A nyugati hajófal alsó regiszterében a déli falsarok és a nyugati bejárat között Szent György lovag és a Sárkány harca látható. Az északi fal felső sávjában Krisztus születése, a királyok imádása, a betlehemi gyermekgyilkosság, bevonulás Jeruzsálembe és az Utolsó Vacsora ismerhetők fel. Az alsó regiszter falképei szinte teljes mértékben elpusztultak.

Diószegi László, a Teleki László Alapítvány elnöke elmondta: Kiss Lóránt erdélyi falkép-restaurátor hívta fel a figyelmüket a gidófalvi falképekre. A restaurálás azt követően kezdődött, hogy statikusok megállapították: nincs szükség nagyobb statikai beavatkozásra.

Kiss Loránd falképrestaurátor elmondta, a gidófalvi munkában a legnagyobb kihívása az volt, hogy a képeket töredékes, sérült állapotból kellett egy értelmezhető állapotba hozni a restaurálási etika tiszteletben tartásával. Mint elmagyarázta, utóbbi azt jelenti, hogy csakis a hitelesség keretein belül lehet kiegészíteni a képeket.

Úgy vélte: sikerült élvezhetővé tenni a részeket, ahol hiány volt, ott nem tudták és nem is akarták kitalálni, hogy mi hiányzik.

Kiss Loránd hozzátette: a Szent László-legenda rendhagyó módon jobbról balra halad és nincs minden jelenete megfestve.

Megjegyezte: az északi hajófalon a Krisztus élettörténetéből vett jeleneteket lehetett a legélvezhetőbb állapotba hozni. A restaurálást Kiss Loránd tervei alapján elsősorban Szakács Tamás sepsiszentgyörgyi szakember végezte.

Kiss Loránd elmondta: arra készülnek, hogy virtuálisan is megmutatják: milyen lehetett a templombelső, amikor a freskó elkészül. Ezt a helyreállított, kiegészített képet az interneten fogják bemutatni.

Diószegi László arról is beszélt, hogy a Rómer Flóris Terv gyorsbeavatkozási keretéből finanszírozzák a bethlenszentmiklósi unitárius templom múlt héten leégett toronysisakjának a helyreállítását is. Első ütemben elkészült az az ideiglenes tető, amelyik megóvja a torony falait az időjárás viszontagságaitól.

Borítókép: A Jézus életének jeleneteit ábrázoló falfestmény-részletek a székelyföldi Gidófalva református templomában a restaurált falképek átadásának napján, 2019. október 12-én. A freskókat a Rómer Flóris Terv keretében újították fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában