Hatalmas elismerés

2019.10.29. 09:13

Monori Lili életműdíjat kap a magyar filmek fesztiválján Los Angelesben

A több mint 60 filmben szerepelt színművésznő két filmjét is bemutatják az idei filmmustrán.

Monori Lili színművésznő életműdíjat kap a magyar filmek fesztiválján Los Angelesben.

Bunyik Béla, a 19. alkalommal tartandó fesztivál alapítója és főszervezője elmondta: a több mint 60 filmben szerepelt Monori Lili két filmjét is bemutatják az idei filmmustrán. Az újonnan digitalizált A Tanú – a Cannes-ban vetített teljes filmet, a korábban kivágott részekkel együtt -, valamint a 2018-ban készült Rossz Versek című új film iránt máris érzékelhető az érdeklődés.

Monori Lili – az egészségi állapota miatt – nem lesz jelen a rendezvénysorozaton, ezért a díjat Bunyik Béla személyesen adja át neki Budapesten a már szokásos díjkiosztó vacsorán, a fesztivál után.

Bunyik Béla kiemelte, hogy Los Angelesben egyre sikeresebb a Digitalizált Magyar Klasszikusok címen vetített sorozat, amely havonta mutat be egy-egy magyar klasszikus filmet. A múlt héten láthatták az érdeklődők a Bereményi Géza rendezte Eldorádó című alkotást, amelyet Bunyik Béla az egyik legjobb magyar filmnek minősített, és amelynek olyan nagy volt, hogy „közkívánatra” az utolsó pillanatban bekerült a fesztivál programjába is.

A jövő héten kezdődő fesztiválon egyébként bemutatják Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotását is, amelyet Magyarország Oscar-díjra jelölt a nemzetközi filmek kategóriájában.

Az egy hétig tartó rendezvénysorozaton egyébként magyar játékfilmek, televíziós alkotások, dokumentum-, és rövidfilmek, valamint animációs alkotások mutatkoznak be. A magyar filmfesztivált a Bunyik Entertainment mellett a Magyar Amerikai Film- és Színházi Társaság szervezi, magyarországi támogatója pedig – az elmúlt évekhez hasonlóan – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Magyar Nemzeti Filmalap.

Borítókép: Monori Lili színművésznő

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!