jó kapcsolat

2019.11.19. 06:10

Hazánkban nyílt meg Európa legnagyobb koreai kulturális központja

A központ számos kulturális eseményt kínál a koreai nyelvtanfolyamoktól a taekwondo edzéseken át a K-pop kultúrához kapcsolódó táncokig. Tartanak főzőkurzust, kulturális műhelyükben pedig koreai kézműves tárgyakat készíthetnek a látogatók.

Az újonnan átadott budapesti Koreai Kulturális Központ bejárata

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Európa legnagyobb koreai kulturális központja nyílt meg Budapesten, a Frankel Leó utcában.

„Magyarország éppen harminc éve, Kelet-Európa államai közül elsőként vette fel a kapcsolatot a Koreai Köztársasággal” – idézte fel a Koreai Kulturális Központ új épületének avatóünnepségén Baranyi András keleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár.

Baranyi András közölte,

rövidesen megkezdi működését a Szöuli Magyar Kulturális Központ is, amelyet december 12-én Szijjártó Péter külügyminiszter nyit meg.

Baranyi András emlékeztetett arra, hogy a két ország között kiváló a gazdasági együttműködés, elmondása szerint idén a Koreai Köztársaság vált Magyarország legnagyobb külföldi befektetőjévé.

„A kétoldalú kapcsolatokban a kultúra is kiemelt szerepet tölt be, hiszen idén magyar kulturális évadot rendeztek Koreában, és Magyarország volt a Szöuli Nemzetközi Könyvvásár díszvendége is”

- tette hozzá Baranyi András.

Csö Kju Szik, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete szintén megemlékezett a diplomáciai kapcsolatfelvétel kerek évfordulójáról, hozzátéve:

a két országot idén egy tragikus esemény, a Hableány turistahajó balesete is összekovácsolta, a magyar kormány és polgárok ugyanis nagy odaadással segítettek a mentésben és az áldozatok utáni kutatásban.

„Hétfőn Európa legnagyobb koreai kulturális központja nyílt meg Budapesten” – hangsúlyozta Csö Kju Szik.

Kim Te Hun, a Koreai Kulturális és Információs Szolgálat igazgatója felidézte, hogy az első magyarországi Koreai Kulturális Központ 2012-ben nyitotta meg kapuit, és kiemelte, hogy az új épület még nagyobb teret nyújt a kulturális együttműködésre.

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere örömét fejezte ki, hogy a kulturális központ új épülete a kerületben kapott helyet, és felajánlotta az önkormányzat partneri együttműködését.

A most átadott, háromemeletes kulturális komplexumban 100 fős színházterem, kiállítóterek, szemináriumi termek, bemutatókonyha, többezres állományú könyvtár, gyermekkönyvtár, teapavilon és taekwondo edzőterem is található, továbbá egy külön emelet a koreai nyelv, a hagyományos viselet és kézművesség, valamint a teaszertartás megismerésére nyújt lehetőséget.

A tetőteraszon kiépíteni tervezett koreai pavilon jövőre nyílik meg.

Az épületben elsőként a cshongszongi fehér porcelánt és az elmúlt 30 év jelentősebb koreai építészeti projektjeit mutatja be időszaki kiállítás.

Az újranyitást emellett gazdag eseménysorozattal ünnepli a központ, ahol fellép többek között a Koreai Nemzeti Művészeti Konzervatórium cselló tanszékének vezető professzora növendékeivel, a koreai kortárs jazz kiválósága, és egy kortárs táncegyüttes is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában