szimbolikus helyszínen

2020.02.21. 15:02

Szobrot avatnak Arad jeles magyar műépítészének

A Szántay Lajost ábrázoló alkotást szombaton avatják fel az erdélyi városban – adta hírül pénteken a Krónika.

Az újság elektronikus kiadása szerint Szántay Lajos életnagyságú szobrát Kocsis Rudolf aradi szobrászművész készítette el.

A műépítészről 1906-ban a Vörös templom előtt készült egy fotográfia, ennek alapján készítette el Kocsis Rudolf az alkotást, amely cilinderrel a kezében ábrázolja Szántay Lajost. A szoboravatót követően a neves építész munkáit bemutató kiállítás nyílik az általa tervezett aradi Kultúrpalotában, majd szimfonikus koncert lesz.

Bognár Levente, Arad alpolgármestere elmondta, hogy a szobor felállításáról 2017-ben döntött a város önkormányzata. Felidézte, hogy számos középülete, lakóépülete van Aradnak, amelyet Szántay Lajos tervezett, ezért régóta szándékukban állt egy olyan szobor elhelyezése, amely őt életnagyságban ábrázolja. A szobor felállításának a legkézenfekvőbb helyszíne a Kultúrpalota, amely a város gyöngyszeme, legimpozánsabb épülete – mondta az alpolgármester.

Szántay Lajos 1872-ben született Aradon, tanulmányait Budapesten és Zürichben végezte, számos nevezetes aradi középület tervezőjeként változtatta meg a város arculatát. Összesen mintegy 80 bérpalota, köz- és lakóépület, ipari létesítmény tervezése és kivitelezése fűződik a nevéhez. Aktív éveiben nem kapott kellő elismerést, nyomorúságos körülmények között hunyt el szülővárosában 1961-ben.

Az egykori műépítész tiszteletére 2011-ben avattak emléktáblát az aradi belvárosi Szántay-palota épületén, hasonló táblát helyeztek el a Kultúrpalota előcsarnokában a műemléképület felavatásának centenáriumán 2013-ban.

A szoboravató ünnepség szombaton délután 6 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában