vasárnap és hétfőn

2020.04.11. 21:40

Koncertekkel várja az érdeklődőket a Várkert Bazár az interneten

Csík János és a Mezzo, a Kolompos együttes, valamint a Muzsikás Együttes és Alexander Balanescu koncertjeivel várja az érdeklődőket vasárnap és hétfőn a Várkert Bazár Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján – közölte az intézmény szombaton.

A Csík Zenekar elmaradt koncertje helyett betekintést nyerhetnek az érdeklődők abba, hogyan telik a húsvét az otthon maradt zenészek számára: locsolkodással, tojásfestéssel, készülődéssel, sütés-főzéssel és sok-sok zenével a Szép a tavasz, szép a nyár új lemezről, melyet a Fonó tavaly adott ki. Az anyag különlegessége, hogy elhangzik Őze Áron előadásában Babits Mihály Húsvét előtt című verséből egy részlet.

Hétfőn délután 4 órakor a Kolompos tagjai otthonukból, Budapest belvárosából, Zuglóból, Dunakesziről és Szigetszentmiklósról köszöntik a Várkert Bazár közönségét. Így vezetik fel húsvéti dalukat: „szóljon ez a dal Húsvét ünnepéről, Jézus feltámadásáról, legyen ez egy közös nagy locsolkodás, ünnepeljünk így, – kicsit másképp – egymástól távol, de lélekben, szeretetben együtt” – olvasható a közleményben.

Ezt követően, öt órától a Muzsikás Együttes és Alexander Balanescu zenél. Mint írták, a Muzsikás együttes különösen várta az idei húsvétot, hiszen a Várkert Bazárban egy régi barát lett volna társuk a színpadon: Alexander Balanescu világhírű hegedűművész.

Az esemény törlésének hírére előkerültek a régi közös fotók és felvételek a múltból. Most ezeket összegyűjtve szeretnék bemutatni, milyen is lehetett volna a koncert a Várkert Bazár nagytermében. A Muzsikás oldalán Kacsó Hanga jelenik meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában