Trianon 100

2020.06.02. 19:14

Nagyszabású néptáncelőadással emlékeznek a trianoni diktátumra a Hősök terén

Száz néptáncos közös előadása emlékeztet a trianoni diktátumra; a csütörtöki eseményen az első világháborút lezáró békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján, június 4-én, 16 óra 32 perckor, a táncosok élőzenével kísért produkciója lesz látható a Hősök terén – közölte a Magyar Teátrumi Társaság kedden.

Forrás: Shutterstock

Csütörtökön 16 órától érkeznek a táncosok a Hősök terére, ahol a közös tánc koreográfusa, Berecz István táncművész-koreográfus, a Fölszállott a páva verseny 2012-es szólótánc győztese várja őket és vezeti a Táncszáz elnevezésű közös fellépést olvasható a közleményben.

Mint írják,

a mintegy 20 perces bemutató során a jellegzetes magyar néptáncok egyvelegét láthatják azok, akik eljönnek a helyszínre, az élőzenére készült koreográfia a magyarság összetartozásának szimbóluma lesz.

Reméljük, hogy valamikor ősszel, amikor már lehet tömegrendezvényeket szervezni, nagyobb méretekben és résztvevői számmal is meg tudjuk szervezni azt a rendezvényt, ami néptánccal, zenével emlékeztet a száz évvel ezelőtt történtekre. A néptánc az egyik legfontosabb és legszebb közös kulturális kincsünk, illő hát, hogy a tragikus trianoni döntés kerek évfordulóján a közös néptánccal mutassuk meg: összetartoztunk és összetartozunk idézi a kommüniké Szabó Lászlót, az esemény ötletgazdáját, a programot szervező Magyar Teátrumi Társaság titkárát.

Olyan összeállítást készítettem, amely szimbolizálja a magyar néptánc sokszínűségét, erejét és lendületét. Az emlékezésen részt vevő száz táncos nagy örömmel vállalta a közös táncot, mindannyiunknak nagy élmény lesz megmutatni a magyar néptánc összetartó erejét idézi az összegzés Berecz Istvánt, a Táncszáz esemény házigazdáját és a közös tánc koreográfusát.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában