lakitelek

2020.08.07. 10:50

Ötödik alkalommal rendezik meg a Németh László műfordító tábort

Sajnos a járvány miatt idén nem számíthatnak sem a beregszászi, sem a kijevi résztvevőkre.

Budapest, 2018. február 10. Kiss Gy. Csaba József Attila-díjas irodalomtörténész, mûvelõdéstörténész, egyetemi docens, az irodalomtudományok kandidátusa, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja a Feneketlen-tónál 2018. február 10-én. MTI Fotó: Czimbal Gyula

Forrás: MTI

Fotó: Czimbal Gyula

A hazánkkal szomszédos nyelvek fiatal műfordítóinak táborát idén augusztus 16. és 23. között Lakiteleken rendezik, a Lakitelek Népfőiskola, a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány, valamint a Magyar Írószövetség szervezésében.

A Németh László műfordító tábor szakmai vezetője Kiss Gy. Csaba Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, akit a vírus helyzet miatti szervezés nehézségeiről és az idei tábor programjáról, résztvevőiről a Magyar Hírlap kérdezett.

Milyen gondokat jelentett idén, különös tekintettel a járványos időkre a tábor megszervezése?

A szervezést tavasszal szoktuk kezdeni. Márciusban még bizonytalan volt, tarthatunk-e egyáltalán idén tábort. Sajnos a járvány miatt most nem számíthatunk sem a beregszászi, sem pedig a kijevi résztvevőkre. Tapasztalataink szerint nehéz összegyűjteni a közép-európai nyelvekből fordító fiatalokat. Pedig igazán kitűnő körülmények között lehet itt egy héten át dolgozni. Katasztrofális helyzetben van ugyanis ezeknek a nyelveknek az egyetemi oktatása. Alig van hallgató. Most például nem volt elegendő számú jelentkezőnk a cseh műhelybe.

Hogyan alakul az idei tábor programja?

Névadónkra, Németh Lászlóra szoktunk emlékezni az első napon. Jánosi Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Napló főszerkesztője tart róla idén előadást. Délelőtt nyelvek szerinti műhelyekben folyik majd a munka, tapasztalt műfordítók vezetik a gyakorlatokat, vendégelőadók gazdagítják a programot. Délután pedig kerekasztal-beszélgetések formájában ismerkedhet a társaság szűkebb szakmai és irodalmi kérdésekkel.

A szomszéd nyelvek oktatói, például Kiss Szemán Róbert, Pálfalvi Lajos és Vincze Ferenc például, a mai egyetemi lehetőségekről fognak szólni.

Egy másik kerekasztalnál hazai irodalmi folyóiratok szerkesztői beszélnek a publikálási lehetőségekről. Pál Dániel a Petőfi irodalmi ügynökségről ad tájékoztatást. A műfordítás „titkairól” rendezett vitában pedig jeles irodalmárok véleményét hallhatjuk.

A résztvevőknek a tapasztalatok és ismeretek mellett fontos kapcsolatokat is jelenthetnek a Lakiteleken töltött napok.

Reményeink szerint a legjobb fordítások nyomtatásban is megjelenhetnek.

Borítókép: Kiss Gy. Csaba József Attila-díjas irodalomtörténész, művelődéstörténész, egyetemi docens, az irodalomtudományok kandidátusa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában