Hangfoglaló Program

2020.12.08. 13:12

100 millió forint támogatást nyújtanak a nemzetközi piacra lépéshez

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma idén is megjelentette a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramjának éves nagy pályázatát, amely hazai könnyűzenei produkciók nemzetközi jelenlétét ösztönzi – közölte az NKA.

Január közepéig pályázatonként másfél millió, összesen 100 millió forint igényelhető exportirányú tevékenységekre, turnéra, PR-kampányra és szakmai együttműködések megvalósítására.

A december 7-én megjelent felhívás értelmében

a Hangfoglaló Program új, a nemzetközi érvényesülést elősegítő pályázatára január 19-ig lehet beküldeni az anyagokat.

A tájékoztatás szerint a koronavírus-járványra tekintettel az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Kollégiuma az idei pályázat szövegezésén jelentősen alakított, azzal a céllal, hogy az exportképes produkciók adott esetben 2021-ben turné nélkül is jelen tudjanak lenni a számukra fontos nemzetközi piacokon.

A felhívás teljes szövege az NKA honlapján érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában